Prince egyszerre két albumot ad ki

2014.08.25. 15:21, Frontrecorder

princealbums2014.jpg

Az utóbbi idők online dalszériája után Prince visszatér az albumformátumhoz, ráadásul kétszeresen: szeptember 29-én kijön egy új stúdiólemez a neve alatt, illetve egy másik is, amit pedig csupa lány kísérőzenekarával, a 3rdEyeGirllel jegyez. 

Az ötvenen túl is még mindig funky Prince 2010-ben adott ki utoljára stúdióalbumot (20Ten), azóta meglepő módon az egyébként a legnagyobb ellenségének számító interneten jelentet meg dalokat, 2013 februárja óta a 3rdeyegirl nevű oldalon. Ugyanígy hívják az aktuális (2012 decembere óta működő) kísérőzenekarát is, amelyben Donna Grantis gitározik, Ida Nielsen basszusgitározik és Hannah Ford dobol. Az elmúlt közel két évben felváltva jöttek Prince- és 3rdEyeGirl-dalok, most pedig mindkét entitástól érkezik egy-egy album - Prince-től ha jól számoljuk a harmincharmadik -, méghozzá ugyanazon a napon, jelezve, hogy a két külön név ellenére egybe tartoznak. A két sorlemez közötti átjárást mutatja az is, hogy a Funknroll című szám mindkettőn szerepel. Íme alább a két album számlistája (a borítóikat lásd a nyitóképen):

Prince: Art Official Age

1 ART OFFICIAL CAGE
2 CLOUDS
3 BREAKDOWN
4 THE GOLD STANDARD
5 U KNOW
6 BREAKFAST CAN WAIT
7 THIS COULD BE US
8 WHAT IT FEELS LIKE
9 affirmation I & II
10 WAY BACK HOME
11 FUNKNROLL
12 TIME
13 affirmation III

3rdEyeGirl: Plectrumelectrum

1 WOW
2 PRETZELBODYLOGIC
3 AINTTURNINROUND
4 PLECTRUMELECTRUM
5 WHITECAPS
6 FIXURLIFEUP
7 BOYTROUBLE
8 STOPTHISTRAIN
9 ANOTHERLOVE
10 TICTACTOE
11 MARZ
12 FUNKNROLL

az új szólólemezéről a bejelentés mellé a Clouds című slow funk dalt is közzétette mutatóba Prince

 

az albumról Breakfast Can Wait már megjelent tavaly februárban, majd készült a dalhoz klip is, amelyben egy 18 éves táncoslány alakítja a zenészt (és a videót is ő rendezte):


ez pedig a The Breakdown, amelyet Prince idén áprilisban adott ki, pár nappal azután, hogy bejelentette, 18 év után ismét a Warner lemezkiadóval dolgozik együtt:


és hogy a 3rdEyeGirl-albumról is felvillantsunk valamit, íme a tavaly májusban digitális single-ként kijött Fixurlifeup:


illetve egy részlet a februári kislemezdalból, a Pretzelbodylogic-ból

Címkék: prince 3rdeyegirl
https://recorder.blog.hu/2014/08/25/prince_egyszerre_ket_albumot_ad_ki
Prince egyszerre két albumot ad ki
süti beállítások módosítása