The Beatles a gyepen – 49 éve volt a világ első stadionkoncertje

Mint annyi mindent, ezt is a Beatles találta fel. 1965. augusztus 15-én a New York-i Shea Stadiumban 55 ezer sikítozó rajongó előtt adott koncertet a négy liverpooli. Ez volt az a koncert, amely újra megcsinálta – immár sokadszorra – a Beatlest. És amely végső soron a klasszikus, eredeti, egyenruhás, koncertező Beatles végéhez is vezetett.

Az 1965-ös esztendő – mint az összes korábbi is – elég sűrű volt a Beatlesnek. Bemutatták második filmjüket, a Help!-et, megjelent ötödik és hatodik albumuk, a Help! és a Rubber Soul, kiadták a Ticket To Ride, az Eight Days A Week, a Help!, a Yesterday és a We Can Work It Out/Day Tripper kislemezeket. Ringo Starr megnősült, John Lennon könyvet írt, a királynő kitüntette a zenekart (az a pletyka sajnos nem igaz, hogy míg a ceremóniára várakoztak, elpattintottak egy dzsoját a Buckingham Palota vécéjében), találkoztak Elvis Presleyvel és megismerkedtek az LSD-vel. Mindezek mellett valahogy még jutott idő brit, európai és amerikai turnéra is.

HA MÁR ELVIS ÉS KONCERTEK: Ő VOLT AZ ELSŐ, AKI MEGCSINÁLTA A NAGY COMEBACKET.

A három koncertkörút közül az amerikai írt történelmet. Ekkor történt a világon először, hogy egy zenekar nem zárt termekben, sportcsarnokokban lépett fel, hanem stadionokban. A történeti hűség kedvéért említsük meg, nem Lennonék voltak az elsők, akik szabadtéri koncertet adtak, ebben Elvis Presley megelőzte őket. A mai értelemben vett nagyszabású stadionbulik viszont ezzel a turnéval kezdődtek.

A zenekar augusztus 13-án landolt a JFK reptéren, két nap múlva került sor az első koncertre, a New York Mets baseball csapat pályáján, a Shea Stadionban. A tervek szerint a Beatles helikopterrel érkezett volna a stadionba, de a biztonságiak ezt nem engedték, így a közeli World’s Fair toronyház tetején landoltak, innen egy Wells Fargo páncélozott furgon vitte őket a koncert helyszínére. Az 55 ezer fős közönséget négy előzenekar és egy előadó melegítette be (a King Curtis Band, a Cannibal And The Headhunters, a Young Rascals, a Sound Incorporated és Brenda Holloway), a konferanszié a tévés Ed Sullivan volt (itt a bemelegítés és a backstage-felvételek). A főleg instrumentális zenét játszó dartfordi Sounds Incorporated tagjait régi haverság fűzte össze Lennonékkal, még az évtized elején, Hamburgban ismerkedtek meg egymással, ezért is esett rájuk a választás. (A fúvós szekció 1967-ben a Sgt. Pepper’s lemezen is közreműködött.). Éltek is a nagy lehetőséggel, egészen elképesztő showt produkáltak.

A stadion gyepén volt felállítva a színpad, a közönség biztonsági okokból csak a nézőtéren foglalhatott helyet, távol a zenészektől. Tizenhárom kamera rögzítette az eseményeket. A Vox speciális 100 wattos erősítőket tervezett külön erre a turnéra, de ezek sem bizonyultak elég hangosnak, így a zenekar a stadion erősítő berendezését használta inkább. A Beatles megszokott, félórás, tizenkét számos repertoárját játszotta, a Twist and Shouttal kezdődött és az I’m Downnal fejeződött be a műsor. Bénán zenéltek, mondjuk ez senkit nem érdekelt. Mentségükre legyen mondva, a sikoltozástól sem a közönség, sem a zenészek nem hallottak semmit. Pár fanatikus megpróbált áttörni a kerítésen és a biztonságiak sorfalán, hogy megközelítse bálványait, időnként szabályos fogócska zajlott a gyepen.

Tucatnyi tinilányt kellett az elsősegélynyújtó helyre vinni, mások azért könyörögtek a rendőröknek, hogy ha már nem engedik őket a zenekar közelébe, tépjenek nekik a „megszentelt” fűből, amire a fiúk ráléptek.  A zsaruk meg betapasztották a fülüket, hogy el tudják viselni az eszeveszett visítozást. El lehet képzelni, milyen lehetett a szituáció – félszázezer ember hisztérikusan őrjöng, miközben a zenészek azt sem tudják, mit csinálnak éppen a színpadon. Az utolsó számnál (I’m Down) Lennonból már kibújik a kisördög, elkezd bohóckodni, Jerry Lee Lewist idézve könyökével játszik a harmóniumon, aztán George Harrisont röhögteti. Érezni, mennyire felszabadul a gondolattól, hogy mindjárt vége az egésznek.

A koncert végül különösebb rendbontás nélkül ért véget. 304 ezer dollár volt az összbevétel, akkoriban abszolút rekord. A zenekar közel a felét tehette zsebre, szintén világcsúcs. A koncertet filmre rögzítették, de a hangzavar miatt gyakorlatilag élvezhetetlen lett a felvétel. Mit volt mit tenni, 1966 januárjában a zenekar egy EMI stúdióban, koncertkörülményeket imitálva játszotta fel újra a dalokat. Közben persze nézték az eredeti felvételeket, gondosan ügyelve arra, hogy szinkronban legyen a szájmozgás és az énekhang, ne derüljön ki a turpisság. A koncertfilmet decemberben mutatták be az amerikai tévében.

A Beatles 1965-ös nézőcsúcsát hat évvel később a Grand Funk Railroad döntötte meg. A Shea Stadion későbbiekben is kedvelt koncerthelyszín maradt, játszott itt Bruce Springsteen, a Police (az R.E.M.-mel és Joan Jettel), a Who (a Clash volt az előzenekar), a Rolling Stones (a Living Colour játszott előttük), Simon & Garfunkel, Elton John és Eric Clapton is. Az arénát 2008-ban bontották le, a búcsúkoncertet Billy Joel adta, Paul McCartney volt az egyik vendég, közösen adták elő a Let It Be-t.

A Beatles 1966-ban még lezavart két turnét, Németországban és Japánban, majd megint az USA-ban léptek fel. Természetesen a New York-i Shea Stadion is az állomások között szerepelt, ez a koncert azonban már nem volt olyan sikeres, több ezer jegy a szervezők nyakán maradt. Igen, bármily hihetetlen, még a Beatles-nek is volt olyan koncertje, amire nem kelt el az összes tikett, ezzel nyugodtan vigasztalhatja magát minden válságban lévő zenekar.

Mire a The Beatles At Shea Stadium film képernyőre került Amerikában, a zenekar már hozott egy döntést. Arról, hogy soha többé nem fog koncertezni. Az 1966-os amerikai turné tette be a kaput. Paul McCartney így beszélt róla 1997-ben megjelent önéletrajzi könyvében: „A turné vége felé kezdtek eldurvulni a dolgok. Volt egy sor más dolog is, ami gondot jelentett, meg az állandó sikoltozás, ahelyett, hogy figyelték volna, mit játszunk, meg figyelték volna az akkordokat. Nagyot csalódtunk az élő koncertekben, és a pattanásig feszült hangulatban valaki mindig zúgolódott valami miatt. Én igyekeztem tartani a frontot, azzal biztattam magam, hogy nem dobhatjuk be a törülközőt. Ha már egyszer bevállaltuk, ha összeszorított fogakkal is, de végig kell csinálni. Végül csak összejött egy rémálom koncert: az 1966. augusztus 21-i St. Louis-i fellépésre gondolok. Esett az eső, ezért hullámlemez alatt kellett játszani, nehogy bőrig ázzunk. A pódium úgy nézett ki, mint egy sárkunyhó a nagy semmi közepén, az ordibáló, sikítozó közönség meg mintha mérföldekre lett volna tőlünk. Ők is áztak, mi is áztunk, szörnyű egy nap volt. Az életünk közvetlen veszélyben forgott, ha a víz ráfolyik az erősítőkre, az egész szerelés velünk együtt fel is robbanhatott volna. Na, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy: „Kinek hiányzik ez az egész?” Aztán nagy nehezen a koncert is véget ért. Mindenki totál be volt zsongva, de azért végigcsináltuk, kíváncsi volnék, a közönség végül mit vett észre a csapnivaló hangulatunkból. Szóval, lenyomtuk a show-t, aztán bezsúfolódtunk a sivár, krómburkolatú teherautóba. Nem volt benne semmi, csak egy nagy üresség, ahogy a lélekölő turnézásban gépiesen nyomattuk az egyik koncertet a másik után, és akkor vettem egy nagy levegőt, és hogy kieresszek egy kis gőzt, ezt mondtam: „Oké, kurvára igazatok van, nekem is rohadtul elegem van a koncertezésből.” Ők csak annyit mondtak: „Hetek óta ezt ugatjuk.”. A lényeg az, hogy végül én is a koncertezés befejezése mellett szavaztam.”

ÉS AZ MEGVOLT, AMIKOR RINGO STARR 42 ÉVE BUDAPESTEN SÉTÁLGATOTT?

Így is lett. Beatles egyszer játszott még élőben. 1969. január 30-án Londonban, az Apple székház tetején adtak egy spontán, titkos, meglepetéskoncertet. A következő évben aztán fel is oszlott az együttes, John Lennon pedig New Yorkba költözött. Itt lakott akkor is, amikor 1980. december 8-án…. de ezt a sztorit már mindenki ismeri.

Fábián Titusz

a koncerthez kapcsolódó további fotók: 

a teljes koncert és a hozzá készült doksi: 

konferansz, bevonulás, rajongás, Twist & Shout, az első stadionkoncerten: 

I Feel Fine: 

I’m Down: