Ma este Omar Perry az A38-on

2014.06.27. 09:01, subrecorder

Omar Perry.jpg

A Belgiumban élő, de jamaicai származású Omar Perry, a kortárs reggae egyik legnagyobb alakja lép fel ma este az A38-on, a Budapest Riddim Band fogja kísérni. 

Omar Perry, Mystic MC, Budapest Riddim Band

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 3000 Ft

Facebook esemény

Nem véletlen, ha ismerősen hangzik a Perry név, a most fellépő Omar papája ugyanis nem más, mint a legendás Lee "Scratch" Perry, reggae egyik legnagyobb alakja, a műfaj európai nagykövete. Neki köszönhető, hogy a hetvenes években elterjedt a stílus Amerikán kívül is, illetve az ő nevéhez fűződik a Black Ark Studios is, az a hely, ahol a reggae legfontosabb előadói (például Bob Marley is) a lemezeiket készítették. A kultúra fontos eseménye ennek a stúdiónak a leégése, amelyet Omar Perry kisgyerekként személyesen nézett végig, és a mai napig élete egyik legszomorúbb pillanataként ír le. Karrierje igen korán kezdődött, előbb testvéreivel alapított zenekart, majd miután a többiek szétszéledtek a világban, ő is Afrikába utazott, hogy hazájának gyökereit felkutassa. Gambiát már igazi sztárként hagyta el, innentől már csak Európa várt meghódításra. Belgiumba költözve adta ki első szólólemezét 2007-ben, melyet még kettő követett azóta. Omar most már legalább annyit tett a reggae európai meghonosításáért, mint Svájcban élő apja, Magyarországra most látogat először, a Budapest Riddim Band, hazánk első reggae backing bandje fogja kísérni. Fellép még Mystic MC is Dániából, aki a reggae mellett erős dancehall elemekből is építi zenéjét. 

 

 

Címkék: reggae a38 omar perry
https://recorder.blog.hu/2014/06/27/ma_este_omar_perry_az_a38-on
Ma este Omar Perry az A38-on
süti beállítások módosítása