FKA twigs táncosnak is lenyűgöző

2014.06.20. 18:57, Frontrecorder

fkatwigs_1.jpg

Az egyik legizgalmasabb új női előadó, az angol FKA twigs életének fontos része a tánc; komoly szinten balettozik, emellett aktívan műveli a kortárs- és a hiphop táncokat, illetve a krumpot. Eddig csak egyedülállóan különleges zenészi oldalát ismerhettük, de az új klipjében végre azt is megmutatja, hogy milyen táncosnak - röviden: bámulatos.

FKA TWIGS-FELDOLGOZÁS ANNA CALVITÓL? IGEN!  

Tahliah Barnett - így hívják valójában - mondhatni az anyatejjel szívta magába a tánc iránti fogékonyságát, hiszen félig spanyol édesanyja latin táncokat oktat. Ágacska - aki a becenevét is onnan kapta, hogy tánc közben úgy reccsentek a csontjai, mint a száraz ágak - gyerekkorában kezdett balettozni, majd ehhez jött kamaszként, már Londonban élve a többi táncstílus. Közben dalokat is írt, de még nem volt benne biztos, hogy a zene lesz a jövője, aztán megismerkedett a Young Turks kiadó (például a The xx otthona) vezetőjével, aki felkarolta őt és ezzel a kérdés el is dőlt. A méltán nagy feltűnést keltett két EP-je után augusztus 11-én jelenik meg az egyszerűen LP1 címre keresztelt bemutatkozó albuma a Young Turks-nél, és alig várjuk, hogy kiderüljön, mit hoztak ki belőle az olyan dalszerző-producer zsenik, mint (a Lana Del Rey-jel is dolgozó) Emile HaynieDev Hynes, Paul Epworth és Clams Casino, akikkel hű társa, Arca mellett a lemez dalait felvette. Arra viszont már nem kell tovább várnunk, hogy FKA twigs-et táncolni lássuk, ez a vágyunk teljesült az Ache című 2012-es dalának instrumentális átdolgozásához forgatott videóból, amit a Dazed magazin mutatott be. Az érzéki koreográfiára épülő videónak nem csak twigs a fő táncosa, de az egyik rendezője is.

Ráadásul twigs egy másik táncvideót is rendezett, ezt már egyedül, plusz még zenét is szerzett hozzá. Igaz, ebben viszont ő nem táncol, helyette kedvenc londoni krump kollektívája, a Wet Wipez mutat be letaglózóan kúl mozdulatsorokat..

Címkék: fka twigs
https://recorder.blog.hu/2014/06/20/fka_twigs_tancosnak_is_lenyugozo
FKA twigs táncosnak is lenyűgöző
süti beállítások módosítása