Hoppá! A semmiből megjelent egy Björkkel közös új Death Grips album!

2014.06.10. 09:55, subrecorder

death grips_1.jpg

Igazából ezen már meg sem kellene lepődnünk, hiszen a sacramentoi csapat tavaly az előző albumát is hirtelen, nulla marketinggel jelentette meg. A most kiadott nyolc dal a Niggas On The Moon címet kapta, egy ingyenes dupla lemez első fele és ami a legfurcsább: Björk mindegyik dalban közreműködik.

Az MC Ride frontember, Zach Hill dobos és Andy Morin producer által alapított Death Grips már 2011-ben kiadott első mixtape-jén sem hülyéskedett. Az Exmilitary frissnek ható industrial punk-rap tombolásai olyan dalok voltak, amelyek mind a hiphopot, mind a keményebb zenét szerető közönséget meg tudták fogni. Mikor aztán pár hónapra rá aláírtak az Epic kiadóhoz, már sejteni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége. A The Money Store című bemutatkozó lemez (2012) remekül sikerült, de közben a tagok folyamatos harcban álltak az öltönyösökkel. Még egy albumot ki akartak adni ebben az évben, amit természetesen a kiadó nem nézett jó szemmel, meg azt sem, hogy a borítóra egy, a kép felét beterítő álló hímtagot tettek. A viták odáig fajultak, hogy MC Ride-ék végül minden hűhó nélkül feltöltötték a No Love Deep Web című lemezt az internetre, és még jól be is szóltak az Epicnek. A szenvedős kapcsolatnak ezután gyorsan vége is szakadt, azóta a Death Grips saját kiadásban jelentetni meg felvételeit. 


"MI A FENÉT LÁTTAM AZ ELŐBB?" CSAK ÍGY LEHET JELLEMEZNI EZT A KORÁBBI DEATH GRIPS VIDEÓT.

Tavaly novemberben jártunk, amikor derült égből villámcsapásként ismét megjelent egy Death Grips-anyag, a Government Plates. Ez még a korábbiaknál is durvábban kísérletezőbb és elektronikusabb lett, még a legjobb dalokba (Birds; Whatever I Want, Fuck Who's Watching) is sokszor belefájdulhat a fülünk. Ezt az irányt folytatja most a Niggas On The Moon is, ami a Powers That B című dupla lemez első fele, az egész anyag még ebben az évben megjelenik. Björk legalább hangmintaként mind a nyolc dalban szerepel, az izlandi énekesnő ezt írta a közreműködésről: "Nagyon büszke vagyok, hogy hangom a lemezen landolt. Imádom a Death Gripst és örülök, hogy én lehettem az ő talált tárgyuk."

A teljes anyag második fele Jenny Death címen fog megjelenni. A Niggas On The Moon meghallgatható YouTube-on, Soundcloudon, de le is tölthető innen. Egyébként olyan című dalok vannak rajta, mint Fuck Me Out, vagy Have A Sad Cum, amit inkább le sem fordítunk. Szerintünk a Say Hey Kid a legjobb.


A Niggas On The Moon teljes egészében:


A Death Grips még az Epicnél is ilyen zenét csinált, a mai napig nem értjük, hogy kerültek ők össze:

Címkék: death grips
https://recorder.blog.hu/2014/06/10/hoppa_a_semmibol_tegnap_megjelent_egy_uj_death_grips_album_kesz
Hoppá! A semmiből megjelent egy Björkkel közös új Death Grips album!
süti beállítások módosítása