Magasfeszültségre váltva – Foals @ Alexandra Palace

A Foals fokozatos fejlődéssel/transzformálódással tavalyi, Holy Fire című harmadik albumával ért el –  részben egy vácuum segítségével – a 'Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb zenekara' pozícióig, na meg persze indierockja is kellő mennyiségű stadionrockos elemmel gazdagodott. A nyári Volt fesztiválon is fellépő együttest a Londonban zenekari életmű-mérföldkőnek számító Alexandra Palace-ban nézte meg tudósítónk kétszer is – hogy mégis legyen mire számítanunk Sopronban.

Mielőtt belefognék a beszámolóba, le kell szögeznem, hogy a Foals az a zenekar, amelyet szinte megalakulása óta követek, és akár azt is mondhatnám, hogy már az első kislemezpáros óta (Hummer és Mathletics) a legkedvencebb zenekarommá váltak. Az évek alatt szépen jelentek meg lemezeik, de valahogy eddigi turnéik mindig elkerülték Magyarországot – és hát valljuk be, leginkább tavalyi albumukkal lettek igazán ismertek itthon. Így, amint kiderült, hogy dupla koncertet fognak adni a londoni Alexandra Palace-ban, egyből beszereztem a jegyeket és hét év után végre élőben is láthattam kedvenc zenekaromat.

Az Alexandra Palace-t – becenevén Ally Pally-t –, 1873-ban adták át, mint közösségi központot, ahonnan később a BBC első tévés adását is közvetítette, de ma már inkább korcsolyapályaként, kiállítóteremként vagy koncerthelyszínként szolgál. Mivel egy dombon (Muswell Hill) helyezkedik el, fölfelé menet gyönyörű kilátás tárul elénk, ami máris megadja az est különleges hangulatát. Maga a színpad és koncertterem helyszíne az A38 szigetes sátorával vetekszik, ami által rögtön egész jó kis fesztivál hangulat kerekedett, azzal a nagy különbséggel, hogy itt a közönség 95 százaléka egyetlen zenekar miatt zarándokolt (f)el. Pár szó azért az előzenekarokról: a The Fucking Tanket egyik este sem sikerült elkapnom, míg a Cage The Elephant fellépésének egy részét láttam – számomra azon zenekarok közé tartozik, aminek egy-két számát szeretem, a többit meg valahogy el sem tudom viselni – mindenesetre nagy bulit csaptak.

A FOALS KÜLÖNBEN A FIGYELEMFELHÍVÓ KLIPEKBEN IS ÉLEN JÁR.

Az oxfordi ötös 2013-as harmadik lemezével, a Holy Fire-rel hatalmas sikert ért el, mind a szakma és mind a rajongók körében egyaránt népszerű zenekar eddigi karrierjének csúcsán áll, ennek volt egyértelműen egyik mérföldköve az Ally Pally-s fellépésük (a legtöbb előadó életének egyik fontos koncerthelyszíne ez), Yannis Philippakis énekes-gitáros nem győzte hangsúlyozni, hogy amikor 2007-ben a Bloc Party előzenekarként játszottak ugyanezen a helyszínen, mindenki szart rájuk és nagyon büszke, hogy most már főfellépőként koncertezhetnek itt. Az eléggé vegyesnek mondható közönség, hipszterektől a negyvenesekig, egy enyhén irritáló intro után az albumindító Prelude-öt kapta kezdetnek, amelyet első nagy Skins-es slágerük, a Hummer követett – be kell, hogy valljam, öröm volt hallani ennyi év után élőben, mázli, hogy a mostani turnéjukra újra elővették. És ha már nosztalgiázásnál tartunk, később, többek közt előkerült még a lassan már klasszikus Antidotes (2008) című első lemezről az Olympic Airways és a Red Socks Pugie is (kár viszont, hogy se a Ballons-t, se a Cassius-t nem játszották).

Valószínűleg a sorban második, 2010-es Total Life Forever album turnéja alatt nagyon megunták a lemez számait, hiszen csakis a kötelező slágerek szólaltak (Blue Blood, Spanish Sahara), az utóbbi alatt egy kis pihenőre is volt alkalma a közönségnek, próbálkoztak is egy kis leguggoltatással a szám elején, de hamar kudarcba fulladt a terv. A koncert másik lassabb dala a Late Night volt, amely alatt a másik gitáros, Jimmy egy zongorára váltva kísérte végig a dalt. Meg kell említeni továbbá Yannis frenetikus szólóját is, amely szépen átvezetett az utána következő  Inhalerbe – ez persze közönségkedvenc dalként mindenkit megugráltatott. Egy rövid szünet után a The French Opennel tértek vissza (másnap a Total Life Forever váltotta fel ezt a számot) – ennek sikerült egy 2007-es YouTube-os felvételét megtalálnom, hihetetlen, hogy mennyit változott a zenekar ennyi év alatt. Zárásul a Two Step Twice szólt, amelynek közepén Yannis sikeresen eltűnt a közönségben, mint utólag számomra is kiderült, egészen a hátsó bárpultig jutott, ahol egy feles kíséretében gyűjtött erőt a visszaútra.

MONDJUK: EGY ÚJABB BRUTÁLIS FOALS-VIDEÓ.

Nyilván teljes elfogultsággal vettem részt a koncerten, ezért negatívumot sem nagyon tudok mondani az estékről. Sőt, inkább az az érdekes, hogy két teljesen különböző koncerten vehettem részt, mivel első nap inkább egy helyben ugrálós, viszonylag nyugis közönség volt, míg másnap a pogó-köröket képző vad nézősereg nem kímélte egymást, magam se tudom, hogy kerültem hátulról majdnem az első sorba, de mindenesetre lábujj-mentőnek bizonyult Martens-bakancsom.

Összegzésül: már megértem miért jelölték tavaly őket a legjobb koncertzenekar címre, hiszen kurva jól szóltak élőben, a közönséggel is megvolt a kellő kapcsolat, igaz azt mondtam, hogy nem írok negatívumot, de azért játszhattak volna még legalább öt számot, hiszen ehhez is megvan a kellő repertoárjuk, de annyi szent, hogy felejthetetlen élmény marad és ’see you next time at VOLT!’

Csonka Mátyás
fotók: thisisfakediy.co.uk

a február 14-i koncert setlistje:

1.       Prelude 
2.       Hummer 
3.       Olympic Airways 
4.       My Number 
5.       Blue Blood 
6.       Milk & Black Spiders 
7.       Providence 
8.       Spanish Sahara 
9.   Red Socks Pugie 
10.   Late Night 
11.   Inhaler 

Encore:

2.   The French Open 
3.   Two Steps, Twice

a február 15-i koncert setlistje:

1.       Prelude 
2.       Total Life Forever 
3.       Olympic Airways 
4.       My Number 
5.       Blue Blood 
6.       Milk & Black Spiders 
7.       Providence 
8.       Spanish Sahara 
9.       Red Socks Pugie 
10.   Late Night 
11.   Inhaler 

Encore:

2.   Hummer 
3.   Two Steps, Twice 

csak, hogy valami átjöjjön a hangulatból, a közönségénekeltetős My Number: