Czutor Zoltán Bruce Springsteen új albumáról

2014.02.01. 16:31, rerecorder

czutor 2.jpg

Czutor Zoltán tavaly év végén jelentkezett Belmondo nevű zenekarának ötödik stúdióalbumával, a sok vendéget szerepeltető Kooperatívval, és szerepelnek a januárban indult A Dal 2014 tévéműsorban is, ahol a mai elődöntőben versenyeznek, és ahol ma Czutor társszerzőként egy másik számmal is részt vesz (Szécsi Saci és Böbe Born To Fly című felvételével). Az egykori Nyers-frontembert szokták hasonlítani Bruce Springsteenhez is, hát most megkértük, írjon kritikát Profül rovatunkba az amerikai dalszerző legújabb albumáról.

High_Hopes_album_Bruce_Springsteen_1.jpgBruce Springsteen: High Hopes

Kiadó: Columbia / Sony

Megjelenés: 2014. január 14.

Stílus: rock

Kulcsdal: Dream Baby Dream

A Főnök nyugdíjba készül


Zavarba ejtően gyanús, amikor egy alkotó és/vagy előadó túl sokat magyarázkodik. Az összamerikai munkásosztály idén 65 éves, egy évtizede feltámadt kultikus énekese, Bruce Springsteen (The Boss) sorban dobja piacra albumait (az utóbbi tíz évben hatot). Új, 12 számos – természetesen a The E Street Banddel készített - lemezének meghallgatása után azonban nem csak azt értjük meg, miért tartja szükségesnek, hogy ennyire feszengve kommentálja a saját anyagát minden fórumon, hanem azt is, mekkora poéngyáros lett az öreg. A „High Hopes” cím ugyanis nem csak itt, írásban kerül idézőjelbe, hanem az album meghallgatása után már egészen fanyar, már-már cinikus humornak tűnik.

Ja persze nem olyan rossz ez, vagy nincs ám túlságosan messze a többi Bruce Springsteen albumtól. Még akkor sem, ha – a művész állítása szerint – az utóbbi 15 év elfekvő dalötleteiből, plusz régi kedvencek felelevenítéséből, átdolgozásából áll. Bármelyik fogpiszkálót rágcsáló melós szívesen tolja majd ezt a lemezt is vezetés, vagy szerelés közben, egy pillanatra sem zökkenve ki az ügyködésből. Sőt, a korábbi Springsteen-gyűjteményekhez hűen, hallgatása alatt megduplázhatjuk a rendelkezésünkre álló időt is. Ez a fajta tér-idő anomália a Bruce Springsteen és Bryan Adams-féle előadók esetében áll elő, amikor egy kb. egyórás album hallgatása közben két óra is eltelik. És ez egyáltalán nem csak azért van, mert vannak rajta – számomra mindig is érthetetlenül hosszú – közel nyolcperces dalok is.

brucespringsteen_highhopes__large.jpg

De hogy ez valójában mennyire nem számít, az nyilvánvaló abból is, hogy természetesen a Billboard lista élén nyitó albummal a Főnök a 3. helyre került minden idők legtöbb number one-os lemezdebütálásával. A tizennyolc eddigi Bruce Springsteen-albumból immáron tizenegy büszkélkedhet ilyen beköszönővel (ebben csak a Beatles és Jay-Z előzik meg).

Az album a világ igen sok helyén készült, bejárta Amerika és Ausztrália neves stúdióit is és főleg turnék szüneteiben rögzítették. Ettől még nyilván egységesen szól.

Nagy kérdés, hogy az eddig elfekvőnek gondolt számok (ugye az utóbbi 15 év skippelt ötletei) mitől kezdhetnek el most egy varázsütésre működni. Bruce Bosst egy ideje lelkesíti Tom Morello (igen, a Rage Against The Machine-es) produceri közbeavatkozása, aki ugyan odatett egy-két loopolt gitárt, tökös effektet, vagy riffet, de a dalok többségét nem mentette meg a bravúr.  Ugyan komolyan vehetően szól és hozza a kötelező ír-, country- és közép-észak amerikai pop-rock elemeket, de Springsteen erőssége amúgy sem a hangzásban volt sosem, hanem abban a nagyon erős ideológiai vonulattal, tanítással és ’egy alomból jöttünk’ érzéssel vegyített történetmesélésben, ami korábbi anyagait alapvetően meghatározta. Bár azt állítja, hogy a High Hopes 12 dala végülis valami laza sztorivá áll össze a végén, ez bennünket nyilván nem villanyoz fel. Egy proli, de még vállalható rockot akarunk hallani, ha a Főnök kiáll valamivel. A koncepció látható hiányát Springsteen egy kicsit homályosan azzal magyarázza, hogy ő nem „lineárisan” dolgozik, mint a többi művész, hanem a saját módján. Jelentsen ez bármit is.

A RECORDER KEDVENC VERSENYMŰVEI A DAL ELŐDÖNTŐJÉBEN, KÖZTE A CZUTOR ÁLTAL TÁRSSZERZŐKÉNT JEGYZETT SZÉCSI-IKREK SZÁMA.

Mindezektől függetlenül a High Hopes nem fog – sajnos semmilyen értelemben - csalódást okozni azoknak, akik már alig várták, hogy a nyugdíjra készülő Springsteen ismét odavessen nekik valamit.

És akik eddig azt állították, hogy hasonlítok a Főnökre, azt üzenem, hogy csak egyben biztosan. Én is kurvára dolgoznék Tom Morelloval producerként, meg zenésztársként.

Czutor Zoltán
nyitókép: Lakástalkshow.hu


a teljes Bruce Springsteen-lemez itt hallgatható végig:


a High Hopes-album trailere:


a lemez legújabb klipes dala, a Just Like Fire Would:


Czutorék versenydala, a Miért ne higgyem?


és a Szécsi-ikrek versenydala, a Born To Fly, amiben Czutor Zoltán társszerző:

https://recorder.blog.hu/2014/02/01/czutor_zoltan_bruce_springsteen_uj_albumarol
Czutor Zoltán Bruce Springsteen új albumáról
süti beállítások módosítása