Érkezik a We Are Scientists DRÁGA új albuma - egy horrorklippel együtt

2014.01.13. 19:23, rerecorder

we are.jpg

Keith Murray és Chris Cain, vagyis a kaliforniai We Are Scientists duó – akiket a dobok mögött egyébként 2009 óta az egykori Razorlight-tag, Andy Burrows egészít ki trióvá – tavaly, három év szünet után az ötszámos Business Casual című EP-vel tudatta a világgal, hogy még létezik. A korábbi tempóhoz képest most gyorsan érkezik a folytatás - egy horrorisztikus, lökött új klippel együtt!

we-are-scientists-announce-new-album-tv-en-francais_300_300_80_s_c1.jpgTavaly egy klippel is előrukkoltak az amerikai tudósok, melyet Dan Monick rendezett – ő készített már remek fotósorozatot többek közt Fiona Apple-ről, Adam Levine-ről és Ariel Pinkről is. A 2005-ben, második lemezével befutott We Are Scientists egy harmatosabb folytatás után a 2010-es Barbara című album után ismét hosszú szünetet tartott, de most elérkezett az ideje, hogy a két őrült srác megjelentesse ötödik stúdióalbumát, amit TV en Français névre kereszteltek. A címről a basszusgitáros Cain elég egyszerűen nyilatkozott: „Franciául van, azt hiszem. Legalábbis néhány szó belőle biztosan.”

A tervek szerint az album március 3-án, vagyis az együttes három kontinenst átszelő turnéja előtt három nappal jelenik meg a 100% Records gondozásában. A zenekar hozzánk legközelebb március 26-án a bécsi Flexben ad koncertet.

Ezzel egyidejűleg a lemez borítója is napvilágot látott, amelynek különlegessége, hogy egy matrica jelzi, hogy bizony nem egy hétköznapi anyagról, hanem egy igen drága lemezről van szó. Megnyugodtunk: a srácok még mindig értik a viccet, aztán megnéztük a szintén ma közzétett, bevezető Dumb Luck című dalhoz készült klipet és megállapítottuk: talán túl jól is értik a tréfát, ugyanis egy horrorisztikus, nagyon véresen szarkasztikus videóval tértek vissza. Csak erős idegzetűeknek!

a több mint lökött friss klip, a Dumb Luck:



az említett tavalyi klipes dal, a Return The Flavor:


a duó 2008-as NME díjátadót széttrollkodó műsorvezetők szerepében:


és egy 2012-es élő felvétel a Great Escape című dalból: 

Címkék: we are scientists
https://recorder.blog.hu/2014/01/13/erkezik_a_we_are_scientists_draga_uj_albuma
Érkezik a We Are Scientists DRÁGA új albuma - egy horrorklippel együtt
süti beállítások módosítása