A bő három éves hiátus után idén tavasszal újjáalakult Kaukázus zenekar december 20-án a Majdnem tíz év című koncerttel búcsúztatja 2013-at, de még előtte hátrahagynak egy friss dalt a készülő albumukról. A Fotocella premierje mellett mi mutatjuk be elsőként egy másik, a napokban közzétett új Kaukázus-szám, a Ciprus (szódával elmegy) szövegvideóját is.
"A felfokozott, globális faluvá zsugorodott Földön az emberek olyan dolgokkal veszik körbe magukat, amelyek elfedik az élet mélyebb értelmét. Látszólag óriási a szabadság, valójában azonban ennek a materiális világnak a foglyai vagyunk. Egyszer viszont eljön a pillanat, amikor mindenki, még az amerikai elnök és a magyar rockzenész is teljesen egyedül lesz. Az ember a halála pillanatában számvetést készít, és átgondolja, hogy minek volt értelme. Jó lenne, ha az emberek erre hamarabb ráébrednének" – mondja a Fotocella című dalról Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere. A reaktiválódást követően ez már a harmadik új felvétel a zenekartól, íme, szövegvideóval szervírozva:
Ez pedig a múlt héten publikált Ciprus (szódával elmegy) most elkészült szövegvideója:
A zenekar ezeket az új dalokat is előadja a Barba Negra klubban december 20-án a Majdnem tíz év elnevezésű évzáró koncertjén. Az este ironikus megjelölése egyrészt az első, Majdnem Kína című Kaukázus-hanganyagra utal, amit épp tíz éve készítettek, másrészt arra, hogy a zenekar életéből néhány év kimaradt a 2010 januári feloszlásuk után. A koncertprogram gerincét a Majdnem Kína lemez dalai adják, melyek közül néhányat a közönség eddig még nem hallhatott élőben, mert csak demó verzióban léteztek, és a zenekar az indulásakor játszotta őket utoljára. A koncert Facebook-eseményoldala
Ami pedig az új lemezanyagot illeti, várhatóan jövő tavasszal érkezik, és a zenekar az elmondása szerint olyannyira belelendült a munkába, hogy akár dupla album is elképzelhető.