Hét év után új Suzanne Vega-album jövő februárban - 50 Cent-hangmintával

2013.12.05. 16:42, Frontrecorder

susanvega.jpg
Közel hét év után új stúdióalbummal tér vissza Suzanne Vega, aki a 2007 júliusában a Blue Note gondozásában megjelent Beauty & Crime után ezúttal saját cége kiadásában, előreláthatólag 2014 februárjában tárja a világ elé a következő nagylemezét. Az 54 éves énekesnő nyolcadik albuma a költőien hangzatos Tales From The Realm Of The Queen Of Pentacles címet viseli, és meglepő módon szerepel rajta egy hangminta is, méghozzá a rapper 50 Cent egyik ismert számából.

vegacover.jpgA lemez tíz dala Vega megfogalmazása szerint tíz történet az anyagi és a szellemi világról, illetve azok kereszteződéseiről. A dalok az elmúlt néhány évben születtek, a felvételek New Yorkban, Chicagóban, Los Angelesben, Londonban és Prágában zajlottak (de "stúdióztak" egy New York állambeli falucska ódon vasútállomásán is) a gitáros Gerry Leonard produceri irányításával, akivel Vega 2000 óta dolgozik együtt. A gitáros-énekesnőt a felvételeken Mike Visceglia basszusgitáros és Doug Yowell dobos kísérte, mellettük most először illusztris session zenész vendégsereg is közreműködött a dalokban, így például Gail Ann Dorsey és Tony Levin basszusgitárosok, Zachary Alford és Sterling Campbell dobosok - akik egyébként mind játszottak David Bowie idei albumán -, vagy a Bob Dylantől Paul Simonon át Sheryl Crow-ig sok és sokféle előadóval dolgozó multiinstrumentalista Larry Campbell. A beharangozó egy zeneileg színes lemezt ígér, amelyen Vega klasszikus folkos megszólalását többek közt soulos, rockos és szimfonikus árnyalatok gazdagítják. Sőt, közvetve még a hiphop is, a hamarosan megjelenő új albuma egyik dalában ugyanis 50 Cent Candy Shop című számának részlete köszön vissza. Vega nagy hiphop-rajongó, ismerte a rapper 2005-ös slágerét, amelynek közel-keleti beütésű motívuma beugrott neki, miközben a Don’t Uncork What You Can’t Contain című dalát írta. Gerry Leonard javasolta, hogy egyszerűen szemplingezzék ezt a részt, amihez 50 Cent állítólag örömmel járul hozzá, mert nagy Suzanne Vega-rajongó. Az énekesnő ezzel kvázi "visszaadja a kölcsönt" a hiphopnak azok után, hogy legismertebb dalát, az 1987-es a cappella Tom's Dinert nem egyszer hangmintázták/feldolgozták a műfajban - 2Pac, B-Real, Snoop Dog, hogy csak a legismertebbeket említsük. 

Íme a szóban forgó Suzanne Vega-dal, egyelőre élő verzióban, egy októberi moszkvai koncertről: 

Ugyanerről a fellépésről egy másik új dal, a The Fool's Complaint:

Címkék: suzanne vega
https://recorder.blog.hu/2013/12/05/het_ev_utan_uj_suzanne_vega-album_jovo_februarban_50_cent-hangmintaval
Hét év után új Suzanne Vega-album jövő februárban - 50 Cent-hangmintával
süti beállítások módosítása