Klippremier! Le Hjärta: Tellement Un Star

2013.11.25. 15:02, rerecorder

le hjarta.jpg

A Le Hjärta a 2011-es, hálószobapop-színteret bemutató cikkünkben és válogatáskazettánkon is szerepelt, a Nagy Róbert énekes-gitáros-dalszerző köré épülő zenekar a színtérről az elsők között kezdett koncertezni és igaz, hogy ritkán jelentkezik, de akkor oda kell figyelni rá, mint erre a World In Motion Project keretén belül létrehozott Ingyen klip neked! pályázaton nyert videóra is.

A World In Motion Project az idei év első felében futtatta pályázatát, melyre 91 zenemű érkezett, ebből egy közönségszavazás, valamint szakmai döntések alapján hét dal került kiemelt pozícióba és az öttagú zsűri végül ezekből választotta ki győztesnek ezt a Le Hjärta-számot, amiből aztán a nyár folyamán le is forgatták a videót és mostanra elkészült a végleges változat.

A "monokróm lo-fi szobapopot" játszó négytagú zenekar (Nagy Róbert - gitár, ének, Horváth Gergő - basszusgitár, Vészi Kriszta - dob, vokál, Adler Tamás - billentyű) posztpunkos, electroclashes hangulatokat ütköztet, de saját bevallásuk szerint "szerepet kap továbbá a hűvös északi elitizmus kötött hipszterkardigánjába bújtatott francia újhullámos mélabú és a monokróm Werther hedonista szenvedésmotívuma" is.

A 2011-es Tellement Un Star című - siker, pénz, csillogás helyett az egyszerűbb vágyak beteljesüléséről szóló - nyertes dalukhoz egy fekete-fehér, szürreális klip forgott, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy rossz trip elevenedik meg benne, melynek végén a zenekar is feltűnik és kontextusba helyezi az addig látottakat. "A World In Motion csapat dolgozott sokat a klipen, egy közös ötleteles után végül augusztus végén forgott a videó. Kétnapos volt a forgatás, mi a második napján vettünk részt, de ugye a koncepció szerint is, alapvetően csak a klip végén tűnünk fel."

A zenekar a tervek szerint januárban vonulna stúdióba, hogy rögzítse új dalait, közben pedig szeretnének minél többet koncertezni is.

a Tellement Un Star videója tehát itt látható:


a zenekar Bandcamp-oldala

https://recorder.blog.hu/2013/11/25/klippremier_le_hj_rta_tellement_un_star
Klippremier! Le Hjärta: Tellement Un Star
süti beállítások módosítása