Albumpremier! Képzelt Város: Anatolij

2013.10.21. 13:04, Frontrecorder

kepzelt_varos_03_2013_horvath_bernadett.jpg

A 2005-ben négy építészhallgató által alapított, később hattagúvá bővült budapesti Képzelt Város a 2009-es Mit Nekem és a tavalyi Hélium után elkészült harmadik nagylemezével. A sajátos hangzásvilágú - egyszerre sodró, nagyívű és éterien atmoszferikus posztrockját a szintetizátorok mellett csellóval színesítő - zenekar számára az Anatolij több szempontból is váltás az eddigiekhez képest: egy szovjet űrrepülési összeesküvés elméletre épülő konceptlemez, amelyet már az új énekessel, az ex-marionette ID-frontember Kovács Ákossal vettek fel. A Mamazone kiadó gondozásában ma megjelenő, világűrbe repítő album itt nálunk hallható először! 

kepzelt_varos_02_2013_horvath_bernadett.jpgOláh Gergely énekes tavaly ősszel lépett ki a Képzelt Városból, amely az ezt követő fél évben kereste az utódját, sikertelenül, így egy ideig az is felmerült, hogy öten folytatják tovább, és valamelyikük átveszi az énekesi posztot. Kovács Ákos - aki nemcsak régi barátja a Képzelt Városnak, de Győrffy Mátéval együtt zenélt a marionette ID-ben - tavaly márciusban kereste meg őket azzal, hogy beszáll néhány koncert erejéig. "Eljött pár próbára és hamar kiderült, hogy működik a dolog, és ez több lesz, mint egy beugrás. Talán most van leginkább együtt a zenekar. Gergő zongorázott az éneklés mellett, Ákos ehelyett gitározik, Marci (Miskolczi Márton – a szerk.) pedig a gitározás mellett elkezdett analóg szintiket nyomogatni - ezek a változások pedig erősen meghatározzák az új számokat” - meséli Győrffy Máté.

A harmadik lemez születését így összegzi a gitáros: "A dalok nagyon gyorsan íródtak, volt mit kiírni magunkból az énekes keresgélős üresjárat után. Elkezdtünk Ákossal zenélni, megtanulta a régi számokat, de közben jöttek az új ötletek és májusban eldöntöttük, hogy ősszel kihozzuk a harmadik albumot. Meg akartuk mutatni, hogy hol tartunk most, nem akartunk új énekessel régi számokat játszani. Áprilisban kezdtük írni a számokat, a zene összeállt a nyár közepére, a szövegek viszont azért lassabban, még a stúdiózás alatt is születtek. Szeptember elején kezdtük felvenni a lemezt a Supersize-ban, Horváth Attila hangmérnökkel. Nem bántuk meg, nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Fontos változás az előző lemezekhez képest, hogy amit tudtunk, egyben játszottunk fel, csak a cselló és az ének lett külön véve. Ez a felvétel sokkal közelebb áll ahhoz, amit élőben tudunk adni. Harmadik lemeznek nem akartunk ugyanolyat csinálni, mint eddig, de nem volt előre meghatározva, hogy milyen irányba indulunk el. Mi is változtunk és Ákos aktívan részt vett a számok írásában, így eleve nem lehetett ugyanolyan, mint az előző. Most ez volt hatunk közös nevezője, más definíciót nem nagyon lehetne rá mondani, meg nem is lenne értelme.”

AnatolijCover.jpgAz Anatolij kiindulási alapja az volt, hogy "valami világűrrel kapcsolatos téma legyen.” Ezt a témát pedig az a hitelt érdemlően máig nem igazolt teória adta, mely szerint nem Gagarin volt az első ember az űrben, csak az első, aki túlélte az utazást, előtte viszont több szovjet űrhajós is életét vesztette a kudarcba fulladt próbálkozások során. Az "elveszett kozmonauták” közé sorolják Anatolij és Ludmilla Tokovot; a házaspárt a feltételezések szerint 1961 elején lőhették ki az űrbe, ahonnan soha nem tértek vissza, egy olasz rádiós testvérpár viszont befogta a segélykérő üzeneteiket. A sztorit a gitáros-billentyűs Miskolczi Márton mesélte el a többieknek az egyik próbán, amikor megmutatta az Ég veled, Anatolij! című számot (ez lett az album záródala). A téma annyira megfogta a zenekart, hogy ez lett az új lemez alapkoncepciója. 

Innentől Kovács Ákos énekes-gitárosé a szó: "A lemez középpontjában tehát Anatolij és Ludmilla áll. A dalok az ő utazásuk fázisainak is tekinthetők, de önállóan is működnek. Az Epszilon például Anatolij és Ludmilla kilövésének pillanata, amiben a fizikai fájdalom is megjelenik a remény mellett, hogy van visszaút onnan, ahol még senki nem járt. A Theodor a Kármán-vonalra utal, amit a világűr határának is neveznek, és ahol a súlytalanság állapotának beálltával alapvetően változnak meg a vonatkoztatási rendszerek, a valódi utazás és veszély itt kezdődik a pár számára. Az Ég veled, Anatolij! a történet végkifejlete, a pár segélykérését az elsodródás követi. Hogy együtt sodródnak-e, vagy egymástól külön, értelmezés kérdése csak, a történet szépségéből azonban semmit nem von le. A történetet a többi dal is kiegészíti.”  A dalok, melyek egy tragédiába tragédiába torkolló utazásról szólnak, Kovács Ákos szerint "egy ilyen utazás szépségeire is próbálnak rávilágítani”, átvitt értelemben pedig a lemez "gyönyörű metaforája magának a házasságnak, sőt bármilyen emberi kapcsolatnak"

A Képzelt Város élőben október 30-án mutatja be az új album anyagát az A38-on, ahol a koncert után az Anatolij megvásárolható lesz cd-n, később pedig vinyl formátumban is. Itt viszont már most meghallgatható a kilencszámos lemez az alábbi lejátszón:

https://recorder.blog.hu/2013/10/21/albumpremier_kepzelt_varos_anatolij
Albumpremier! Képzelt Város: Anatolij
süti beállítások módosítása