Dalpremier! Folkish: Erdő mellett

2013.09.19. 14:16, rerecorder

Folkish c-b-w.jpg
A zalaegerszegi Folkish kvartettet már bemutattuk a 'városi népzenét' játszó friss, és friss lemezes zenekarokat összegyűjtő cikkünkben, most legújabb daluk premierje következik.

Az év elején feltűnt Folkish tradicionális népdalokból kiindulva játszik kortárs zenével, jazz-zel, poszt-rockkal kevert hangzású dalokat, szellős, bátran spártai hangszereléssel folkot. A bőgő-zongora-ütőhangszerek-ének felállású zenekar folyamatosan dolgozik új felvételeken, jövő tavasszal szeretné megjelentetni bemutatkozó nagylemezét, amit többállomásos országos turné is követne kisebb helyszíneken, intimebb környezetben. A Kiss Krisztián bőgős vezette formáció (további tagok: Medgyesi Anna - ének, Tóth László - zongora, Takács Ferenc - ütőhangszerek) elkészült honlapjával (folkish.hu), melyen eddigi összes rögzített dala megtalálható, leszámítva egyet, melynek most itt következik a premierje.

Az Erdő mellett című dalra is ugyanaz jellemző, mint korábbi szerzeményeikre, ha csak a zenére figyelünk lehetne akár Talk Talk-osnak, vagy az idei These New Puritans-t idézőnek mondani a hangszerelést, de persze a tradicionális népzene bátor feldolgozása viszi inkább a prímet, lassan kibomló, erős dal kerekedik ki belőle. "Ugyanaz jellemzi, mint a korábbi felvételeinket és úgy általában a zenéhez való hozzáállásunkat: a modern korban, a városi létben továbbvinni azok a kincseket, amik örökök, viszont azokkal az eszközökkel, amik most, a 21. század elején a kezünkben vannak" - mondta a Recordernek Kiss Krisztián.


az Erdő mellett című felvétel itt hallható először:


itt pedig másodszor, SoundCloudon is:


nyitófotó:
Seres Péter

Címkék: dalpremier folkish
https://recorder.blog.hu/2013/09/19/dalpremier_folkish_erdo_mellett
Dalpremier! Folkish: Erdő mellett
süti beállítások módosítása