Hoppá, novemberben Tegan And Sara-koncert lesz a Dürer Kertben

2013.09.02. 10:22, rerecorder

T&S_pic.jpg

A kanadai Tegan And Sara ikertestvérduó négy év után jelentkezett új lemezzel idén, és a nagyon slágeres, szintis, indie popos Heartthrob turnéjával végre eljut Magyarországra is, november 4-én lépnek fel a New Beat keretében a Dürer Kertben.

TeganAndSara_flyer.jpg"Az immáron 13 éves múltra visszatekintő Tegan and Sara duója idén januárban jelentette meg az év végi toplistákon is jó eséllyel induló Heartthrob névre hallgató hetedik stúdióalbumát, az ezen szereplő Closer című sláger pedig remekül példázza, hogy a testvérpár az eddigiekhez képest egy kissé fülbemászóbb, populárisabb úton kezdett járni.

A lemez világszerte több mint egymillió példányban kelt el, és az elmúlt évben olyan előadókkal turnéztak együtt, mint a The Killers, Neil Young vagy a The Black Keys, a napokban pedig éppen Észak-Amerikát hódítják meg a Fun. társaságában. Már így fél távon is kitűnik, hogy sikeres évet hagyhatnak maguk mögött, hiszen a nyár folyamán olyan neves fesztiválokon léphettek színpadra, mint a Lollapalooza vagy az Osheaga – utóbbin ráadásul Macklemore & Ryan Lewis fellépésére is beugrottak. És ha mindez még nem lenne elég, a napokban egy különleges performansz erejéig Taylor Swift turnéján vendégeskedtek, aki elmondta, hogy a Polaris-díjra (ez a brit Mercury-díj megfelelője) jelölt Heartthrob az egyik kedvenc albuma.

Az élőben is egyedülálló, különleges és intim atmoszférát teremtő Tegan and Sara párosa november 4-én először lép színpadra Magyarországon a Dürer Kertben, garantáltan életre szóló élményt nyújtva az indie és az igényes popzene kedvelőinek."


A koncert Facebook-eseményoldala


a Closer videója:

https://recorder.blog.hu/2013/09/02/hoppa_novemberben_tegan_and_sara-koncert_lesz_a_durer_kertben
Hoppá, novemberben Tegan And Sara-koncert lesz a Dürer Kertben
süti beállítások módosítása