Heti Top 10: Kim Deal mixtape

2013.06.16. 20:36, Frontrecorder

kimdeal.jpg

A hét váratlan és lesújtó híre, hogy Kim Deal úgy döntött, otthagyja a Pixies-t. Márpedig a basszusgitáros-vokalista kiszállásával a 2004-ben reaktiválódott (2011 novembere óta viszont nem koncertező) legendás zenekar sincs többé, Deal nélkül egész egyszerűen nem Pixies a Pixies. A szomorú fejlemény alkalmat nyújt, hogy áttekintsük Kimberley Ann Deal eddigi pályafutását, amely jelenleg pörgős szakaszban van, hiszen másik immár fő zenekara, a Breeders élén folyamatosan turnézik a Last Splash album húszéves jubileuma apropóján, közben idén megjelentette az első szólódalait.

10. Pixies: Gigantic

A Pixies egyik közönségkedvenc slágere az 1988-as Surfer Rosa albumról, abból az időszakból, amikor Deal és a zenekarvezető Black Francis még elviselték egymást. Sőt, ezt a dalt együtt írták, és Kim énekli, úgyhogy ez duplán kivételes darabja a Pixies-életműnek.

9. Pixies: Silver

A Deal-Francis "szerzőpáros" második, egyben utolsó dala a Pixies 1989-es csúcsművéről, a Doolittle albumról. Kim ráadásul itt slide gitározik, helyette basszusgitáron a dobos Dave Lovering hallható.

A PIXIES VIHAROS TÖRTÉNETÉT UTOLSÓ ALBUMUK KAPCSÁN PÖRGETTÜK VÉGIG ITT.

8. The Breeders: Iris

A Pixies hiátusát kihasználva, Kim a Throwing Muses gitárosával, Tanya Donellyvel megalakította a Breeders-t, amelyben amellett, hogy végre kiélhette a Pixies-ben elnyomott dalszerzői ambícióit, az énekes-gitáros posztot foglalta el. A Steve Albini produceri irányításával Edinburghben felvett, 1990-ben megjelent első albumon (PodJosephine Wiggs basszusgitározott és a Slintből Britt Walford dobolt, Shannon Doughton álnéven. A Kurt Cobain legnagyobb kedvencei közé tartozó Pod klipdala, az Iris.

7 The Breeders: Safari

1992-ben (a Pixies bár turnézott, gyakorlatilag ekkorra már szétesett) Kim ikertestvére, Kelley Deal beszállt a Breeders-be gitározni, a négyszámos Safari EP már vele készült, íme a címadó dal videója:

6. The Breeders: Cannonball

A Nirvana előzenekaraként is turnézó Breeders 1993 augusztusában, immár a Pixies feloszlása után jelentette meg második albumát, a Last Splash-t (Donelly közben kilépett, a dobok mögé pedig Jim Macpherson ült be, ő később a Guided By Voices-ben játszott). Az alternatív gitárzene aranykorának egyik nem is arany-, hanem platinalemeze a producer szerepét is magára osztó Kim Deal legnagyobb dobása, a Cannonballon pedig minden idők legkúlabb basszustémáját gurította, pont.

5. The Breeders: S.O.S.

A Breeders sikerlemezét a megjelenésének huszadik évfordulójára a 4AD idén májusban újra kiadta LSXX címen, kislemez b-oldalas számokkal, demókkal és koncertfelvételekkel 3 cédényi anyaggá kibővítve, a Breeders pedig az akkori felállásában indult turnéra. Alább a Prodigy Firestarterében hangmintázott S.O.S. videofelvétele a május végi barcelonai koncertről:

4. Robert Pollard & Kim Deal: Love Hurts

Az Everly Brothers / Nazareth (kinek melyik az alap) örökzöldje Deal és a Guided By Voices vezérének duettjében, amelyet a Szerelem és egy 45-ös című filmhez vettek fel 1994-ben. (A Breeders pedig ugyanebben az évben kiadott egy EP-t, rajta a Shocker In Gloomtown című GBV-dal feldolgozásával, és még videó is készült hozzá.) 

3. The Amps: Tipp City

1995-ben, részben Kelley Deal kábítószeres ügyei miatt a Breeders működése, khm, függőbe került, de Kim nem tudott sokáig nyugton maradni és összehozott egy mellékzenekart Jim Macphersonnal és két ohiói haver, a gitáros Nathan Farley plusz a basszusgitáros Luis Lerma berántásával The Amps néven. Egyetlen albumuk, a lo-fi-s megszólalású Pacer 1995 októverében jelent meg, jöjjön róla a kislemezdal Tipp City:

2. The Breeders: Wicked Little Town

A Hedwig and the Angry Inch (Hedwig és a Mérges Csonk) című rockmusical - amelynek fiktív főhőse egy transznemű kelet-német énekes - dalaiból 2003-ban készült egy feldolgozáslemez, amelynek pikantériája, hogy a Breeders mellett közreműködik rajta Frank Black is. És a Pixies nem sokkal később újraéledt...

1. The Breeders: The Last Time

A Last Slash után további két albumot (Title TK - 2002, Mountain Battles - 2008) rögzítő Breeders eddigi utolsó új dalos kiadványa a 2009-es Fate To Fatal EP, az ezen szereplő The Last Time nem Kim Deal, hanem Mark Lanegan énekel (a Foals-szal is dolgozó Gareth Parton által producelt címadó dal klipje itt).

TÉNYLEG KIM DEAL ZENEKARAIN NŐTT FEL A BEACH HOUSE DUÓ FÉRFITAGJA? HA ŐK MONDJÁK, BIZTOSAN.

Bónuszként pedig két dal Kim Deal idén elkezdett, saját kiadású szóló szériájából. Elsőként a Hot Shot

És a sorozat következő vinylen is beszerezhető kislemezéről a Walking With A Killer:

https://recorder.blog.hu/2013/06/16/heti_top_10_kim_deal_mixtape
Heti Top 10: Kim Deal mixtape
süti beállítások módosítása