Májusban jön Laura Marling új albuma, itt az első dal róla

2013.03.08. 13:17, rerecorder

LauraMarling03RJ240811.jpg

Nem kérdés, a kétezres évek második felében kezdődött legújabb brit folk reneszánsz királynője Laura Marling (Marcus Mumford frontember személyében egykori udvarlója, azaz a ma Budapesten fellépő Mumford & Sons pedig a világhírre gyorsabban jutó udvartartók). Az énekesnő közzétette májusban érkező, Once I Was An Eagle című negyedik albumának részleteit és egy dalt is megmutatott róla.

laura album.jpgA 2007-ben feltűnt Marling tudatosan építkezve készíti albumait és akárcsak az eddig hármat, ezt a legújabbat is egyes szám első személyű kijelentéssel címezte fel. A 2008-as Alas I Cannot Swim, a 2010-es I Speak Because I Can és a 2011-es A Creature I Don't Know után a május 27-én érkező negyedik lemeznek Once I Was An Eagle lesz a címe és ez a hagyományőrzés minimum jó jel, miként az is, hogy az előző kettőhöz hasonlóan ezúttal is a folkos-rockban kifejezetten jónevű Ethan Johns volt a producer (akinek különben magának is nemrég jelent meg egy nívós szólólemeze). Az énekesnő az új dalok egy jó részét már bemutatta tavaly őszi amerikai turnéján, melyen a szokásoktól eltérően turnémenedzser nélkül, egymagában vett részt, szabad utazgatva a neki tetsző városok között - nem véletlenül volt az egésznek Working Holiday Tour a címe. A szűk három hónap múlva érkező lemezen nem fog szerepelni Marling kísérőzenekara, de cselló több dalt is kísérni fog és egy 20 perces medley-vel kezdődik majd az album, melynek hangszerelésén a szőke zenész a producerrel közösen dolgozott. A lemez borítója balra, dallistája alább, akárcsak az első dal, a Where Can I Go?, melyet a dalszerző-énekesnő a Soundcloud oldalán tett közzé.


A Where Can I Go? című dal itt hallható:


A Once I Was An Eagle dallistája:

1. Take The Night Off
2. I Was An Eagle
3. You Know
4. Breathe
5. Master Hunter
6. Little Love Caster
7. Devil’s Resting Place
8. Interlude
9. Undine
10. Where Can I Go?
11.  Once
12.  Pray For Me
13.  When Were You Happy? (And How Long Has That Been)
14.  Love Be Brave
15.  Little Bird
16.  Saved These Words


Ez pedig a lemezt nyitó medley egy jelentős részlete élőben a tavalyi turnéról:

Címkék: laura marling
https://recorder.blog.hu/2013/03/08/majusban_jon_laura_marling_uj_albuma_itt_az_elso_dal_rola
Májusban jön Laura Marling új albuma, itt az első dal róla
süti beállítások módosítása