Az Oscar-díj nem éppen jó popzene kompatibilis terep – csak annyit mondanánk: My Heart Will Go On –, de azért az amerikai filmakadémia által elismert betétdalok könnyes-nyálas érzelgősség, pátosz és cukormáz uralta mezőnyében is lehet találni értékelhető szerzeményeket – ezekből választottuk ki a tíz szerintünk legvállalhatóbbat az elmúlt öt évtized díjazottaiból, a 85. Oscar-gála apropóján.
Call Me Irresponsible (díjazás éve: 1964)
Időrendben haladunk előre, a hatvanas évektől, amelyek az Oscar-díj történetében a szalonzene és a búgó hangú sanzonénekesek jegyében teltek, mintha a rock and roll meg sem született volna (nem mintha később a naprakészség jellemezte volna a világ legrangosabb mozifilmes elismerésének zenei kategóriáit). A Papa's Delicate Condition című vígjátékban elhangzó Call Me Irresponsible (zene: Jimmy Van Heusen, szöveg: Sammy Cahn) mondjuk egészen elbűvölő, főleg Frank Sinatra előadásában.
Raindrops Keep Fallin' On My Head (1970)
Na jó, ez a Hal David-Burt Bacharach szerzemény még mai füllel is kúl és kész. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök betétdalát B. J. Thomas vitte sikerre (Billboard-listavezető volt 1970 januárjában), állítólag Bob Dylannek is felkínálták előtte, de ő nem vállalta.
Theme From Shaft (1972)
A blaxploitation-klasszikus Shaft zenéje funk-alapmű, a badass főcímdalt a 2008-ban elhunyt Fekete Mózes aka Séf bácsi, vagy másképpen Isaac Hayes írta és vette lemezre – ő volt az első fekete előadó, akit Oscarral jutalmaztak.
I'm Easy (1976)
Robert Altman Nashville című, nagyszabású countrykoncert keretébe foglalt Amerika-szatírája az öt jelölésből végül a legjobb betétdalnak járót tudta díjra váltani. A szerelmes dalt a zenét és szöveget is jegyző, illetve a férfi főszerepet alakító Keith Carradine adja elő – a filmbéli jelenetben egy nashville-i klubban úgy, hogy a közönségben több volt és jövendőbeli hódítása ott ül.
Last Dance (1979)
Hogy a diszkó mekkorát tarolt a hetvenes évek második felében, kiválóan bizonyítja, hogy még az Oscar-díjat is levette a lábáról: 1978-ban a Végre péntek van! című valódi - az egy évvel korábbi Szombat esti láznál jóval autentikusabb – diszkófilm Donna Summer énekelte dala lett a legjobb. (A tavaly elhunyt egykori diszkódíva játszik is a filmben.) A zene/szöveg szerzője Paul Jabara, a producer pedig a kultikus bajuszú Giorgio Moroder volt.
IDÉN ADELE BOND-DALA, A SKYFALL A BORÍTÉKOLHATÓ OSCAR-NYERTES.
Flashdance... What A Feeling (1984)
A nemrég a SoundCloudot felfedező diszkómágus Moroder a nyolcvanas években hollywoodi filmzeneszerzővé avanzsált, és két Oscar-szobrot is begyűjtött: egyet a Top Gun-ban elhangzó Take My Breath Away zenéjéért 1987-ben, egyet pedig ezért:
Streets Of Philadelphia (1994)
A kilencvenes éveket az egész estés rajzfilmek betétdalai dominálták az Oscaron, három kivétellel: egy Madonna-dal a Dick Tracy-ből, a My Heart Will Go On és, úgyis, mint az egyetlen vállalható nyertes ebből az évtizedből, Bruce Springsteen popos balladája a Philadelphia – Az érinthetetlen című filmdrámából.
Things Have Changed (2001)
A fentebb szóba hozott Bob Dylan 2001-ben került fel az Oscar-díjas zenészek tablójára, a Wonder Boys – Pokoli hétvége című film betétdalával. A film rendezője, Curtis Hanson forgatta le a Things Have Changed klipjét is a Wonder Boys részleteiből – Dylant utólag belevágva a jelenetekbe.
Lose Yourself (2003)
Curtis Hanson a 2003-as Oscar-gálára sem sima nézőként ült be, hanem mert az Eminemet főszerepeltető és az ő életéből merítő 8 mérföld jelölve volt a legjobb betétdal kategóriában – és a Lose Yourself meg is nyerte.
It's Hard Out Here For A Pimp (2006)
Ugyancsak a hiphop műfaja adta a szerintünk eddigi utolsó vállalható Oscar-díjas betétdalt, amely a Nyomulj és Nyerj (Hustle & Flow) című filmben hangzott el. A stricihimnuszt a memphis-i crunk-geng Three 6 Mafia szerezte, és nemcsak, hogy ők lettek az első Oscar-nyertes hiphop együttes, hanem az első Oscar-gálán fellépő hiphop együttes is – persze, kénytelenek voltak a "bitches"-t "witches"-re finomítani. De itt jöjjön a nyers eredeti:
