Dizzee Rascal új EP-vel nyitja az újévet

2012.12.22. 17:06, recordernews

dizzee.jpg

2009 óta nem nagyon erőltette meg magát a ghánai és nigériai felmenőkkel rendelkező Dizzee Rascal: ekkor adta ki Tongue n' Cheek című negyedik stúdióalbumát, ami ellentétben karrierjének első éveitől már messze maga mögött hagyta a nyers, karcos grime-ot, és egyenesen a táncparkett közepére dobta a slágerbombáit. A nyeglén szavaló brit rapper azonban a hírek szerint már az utolsó simításokat végzi a következő lemezén.

DIZZEE MÉG KÖZEL A HARMINCHOZ SEM UTASÍTJA EL TELJESEN A NAGYPOFÁJÚ BALHÉZÁST.

Ez, ahogy nem nehéz kitalálni, jövőre jelenik meg, de az egykor balhés fenegyerek nemsokára egy EP formájában megengedi a rajongóinak, hogy ízelítőt kapjanak a nagylemezről - mégpedig hajszálpontosan január elsején. Plusz várhatunk egy videót is a Bassline Junkie című új számához, ami egy csűrdöngölős alapra felfektetett moralizáló üzenetet hordoz, hiszen arról szól, hogy vannak emberek, akik a drogokra esküsznek, de ő velük ellentétben basszusfüggő.

Végre valami a Bonkers után, aminek az első refrénje után a másodikat már mindenki egy emberként tudja ordítani egy fesztiválon. Mint azt ez az olimpiai bulin felvett videó is igazolja:

Címkék: dizzee rascal
https://recorder.blog.hu/2012/12/22/dizzee_rascal_uj_ep-vel_nyitja_az_ujevet
Dizzee Rascal új EP-vel nyitja az újévet
süti beállítások módosítása