Saját kiadót alapít a Metallica

2012.12.05. 15:23, BizRecorder

metallica2012index.jpg

A saját szellemi tulajdonát eddig is militáns szigorral védő Metallica újabb drasztikus lépésre szánta el magát: 26 év után gyakorlatilag szakított a Warnerrel és saját kiadót indít Blackened Recordings néven. A döntés értelmében a zenekar megkap minden jogot az összes létező master-anyagának - legyen az hang- vagy filmfelvétel - felhasználására.

Az új kiadó kizárólag a Metallica műveinek hasznosítását szolgálja, továbbá felel minden az együttessel kapcsolatos marketing és promóciós tevékenységért.  A terjesztésben Észak-Amerikában a Warner-közeli Rhino Entertainment, a világ többi részén pedig a Universal lesz a cég partnere. A Blackened Recordings első megjelenése a december 10-én boltokba kerülő Quebec Magnetic című koncert-DVD lesz, amelynek érdekessége, hogy a fellépés számlistáját a rajongók szavazták meg.

A METALICA-FRONTEMBER JAMES HETFIELDNEK MOST JELENT MEG AZ ÖNÉLETRAJZA MAGYARUL – RENDELD MEG NÁLUNK OLCSÓBBAN!

A Metallica lépése sok tekintetben érthető, ugyanakkor kockázatos is. Az olyan befutott, jól felépített márkanévvel rendelkező együttesek számára, mint ők a kiadók nagyon sok tekintetben felesleges koncnak tűnhetnek. A legnagyobb érték itt a zenekar neve, melyet a zenészek és a kiadó évek, de többször évtizedek alatt épített fel.  Ebből az értékből meg lehet élni, de biztosan nem örökké, előbb vagy utóbb újból invesztálni kell bele - energiát, pénzt, ötleteket - annak érdekében, hogy a márka továbbra is sikeres legyen. A Warner pedig az utóbbi években már nem kezelte úgy a Metallicát, ahogyan 15 évvel ezelőtt, sikereik csúcsán tette. Lars Ulrich-ék jórészt emiatt döntöttek a különválás mellett, amely a hírhedten irányításmániás, a Napster beperlése óta az internettel harcban álló zenekar számára egy újabb lépés a munkásságuk feletti totális kontroll megszerzéséhez.

Címkék: metallica
https://recorder.blog.hu/2012/12/05/sajat_kiadot_alapit_a_metallica
Saját kiadót alapít a Metallica
süti beállítások módosítása