Vigyék el a Coldplay basszerosát egy éjszakára!

2012.12.03. 18:05, recordernews

guyberryman.jpg

Chris Martin azt mondta: a következő jótékonysági akciójukon talán majd pont a csapattársat, Guy Berrymant árverezik el, hiszen amennyire halk szavú, legalább annyira jóképű.

COLDPLAY ÉS RIHANNA? COLDPLAY ÉS RIHANNA! SŐT, COLDPLAY ÉS RIHANNA VIDEÓN!

A Coldplay frontembere annak kapcsán engedte el a nyilatkozatgyeplőt, hogy legutóbb a londoni street art művész, Paris három alkotását (amelyek a zenekar Mylo Xyloto című legutóbbi albumának borítóján is feltűntek) bocsátották aukcióra, a befolyt összegből pedig egy gyermekeket segítő alapítványt támogattak. Chris Martint pedig kissé elkapta a képzelőereje, hiszen a The Sun bulvárlapnak kibökte, idézzük: "egy randi a basszusgitárosunkkal egymillió fontot is érhet, vagy még többet." Martin utalt a Tisztességtelen Ajánlat című filmre is (röviden róla itt), hogy valami ilyesmire gondol.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Berryman külső adottságait méltatja, egyszer még azt is találta mondani, hogy "az egész életem azzal telik, hogy előre taszigáljam a fotózásokon. Ő a mi csomagolásunk. Egyikük sem csinál úgy, mintha nem rajta múlt volna a népszerűségünk."

Itt egy interjú is, amiben nem csak szemet csillogtatni, de beszélni is halljuk ezt a csomagolást.

https://recorder.blog.hu/2012/12/03/vigyek_el_a_coldplay_basszerosat_egy_ejszakara
Vigyék el a Coldplay basszerosát egy éjszakára!
süti beállítások módosítása