A majdnem két hete negyvenedik életévét is betöltött rapper agyafúrt(nak vélt) húzással igyekszik belopni a köztudatba, hogy újabb nagylemez várható tőle. Szülővárosának baseballcsapata előtt fejet hajtva bukkant fel ugyanis egy újabb baseballsapka a hivatalos Eminem webshopban, de ha kicsit jobban szemügyre vesszük, mást is üzent vele a csípős rímekkel dobálózó művész.
NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT, DE A ZENÉSZT NÉHA IGEN – FŐLEG, HA MÉG ÉNEKEL IS RÓLA.
Első ránézésre csak annyit látunk a sapkán, hogy ügyesen sikerült rajta közös nevezőre hozni a Detroit Tigers csapatának logóját a rapper nevének kezdőbetűjével úgy, hogy a "D" szárát elhagyták, így kaptunk egy tükrözött "E"-t. Azonban a fejfedő oldalán már a következő olvasható: "világbajnok", utána pedig évszámok sorakoznak – amik viszont már nem a csapathoz kötődnek, hanem Eminem korábbi albumainak megjelenési évét jelzik, egymás után.
A sor végén pedig a 2013-as évszám ékeskedik, pedig az még meg sem történt. Hűha!
Hogy Eminemet még nem érdemes kiöregedett rapperként leírni, azt amúgy jól jelzi, hogy augusztusban a világ összes zenésze közül elsőként lépte át a Facebookon a 60 millió követőt, maga mögé utasítva a közösségi platformok olyan nagyágyúit, mint Lady Gaga vagy Rihanna (igaz, ez utóbbi azóta már túlszárnyalta egy könnyed háromszázezres tétellel).