2Pac után egy brit szupersztár is életre kel

2012.10.01. 20:21, recordernews

2pacholo2.jpg

Hogy pontosan ki, azt még nem tudni, mindenesetre a hír úgy szól, hogy az ezen a hétvégén megrendezésre kerülő Best of Britannia zenei összejövetelen egy "ikonikus" angol zenészt is feltámasztanak hamvaiból virtuálisan, éppúgy, ahogy a tizenhat éve halott kaliforniai rapperrel is tették az idei Coachella fesztiválon. Ez valahol várható volt, hiszen alig akadt akkor olyan sajtóorgánum, ami ne számolt volna be a színpadra varázsolt 2Pac hologramnak mondott (valójában egy, már a 16. században is ismert trükk felturbózott változatával előhívott) figurájáról, ha tehát valaki ezt megismétli, szintén kitüntetett figyelemre számíthat.

A speciális fóliát és full HD-minőségben vetíteni képes szuperprojektorokat magában foglaló technológiát ismét az a Musion Eyeliner szállítja, ami a megjelenő, majd köddé foszló rappert is a reflektorfénybe állította (de nem összekeverendő a Digital Domain nevű, részben James Cameron által is alapított vizuáliseffekt-vállalkozással, ami létrehozta magát a virtuális testet, idén ősszel azonban kénytelen volt csődöt jelenteni).

Addig is, míg nem tudjuk meg, ki a titokzatos, cilinderben megbújt popikon, nézzük meg ismét a 2Pac-produkciót:

Címkék: 2pac
https://recorder.blog.hu/2012/10/01/2pac_utan_egy_brit_popsztar_is_eletre_kel
2Pac után egy brit szupersztár is életre kel
süti beállítások módosítása