Hivatalos: a Universalé lehet az EMI lemezkiadó

2012.09.22. 20:22, BizRecorder

universal-emi.jpg

Az eredetileg várt szeptember 29-i határidőnél majd egy héttel korábban, a tegnapi napon az Európai Unió versenybizottsága nyilvánosságra hozta az EMI lemezkiadó Vivendi által történő, 1,9 milliárd dollár összértékű felvásárlására, azaz gyakorlatilag a Vivendi tulajdonában lévő Universal Music és az EMI egyesülésére vonatkozó végleges határozatát. A két, eddig is meghatározó kiadó fúziójával a világ legnagyobb (egyes megfogalmazások szerint túlsúlyos) hanglemezipari szereplője jön létre – és éppen ezek a vélemények táplálták mostanáig a különféle versenyjogi aggályokat is.

A döntésben végül a legtöbbek által várt igények jelentek meg, azaz az Unió jóváhagyja a két vállalat egyesülését, azonban a Universal kénytelen az EMI jelenlegi bevételeinek mintegy 30%-át (kb. 480 millió dollárt) kitevő értékben érdekeltségébe tartozó kisebb kiadókat értékesíteni.

Ahogy a hivatalos közleményben Joaquín Almunia, az EU versenyjogi biztosa fogalmazott: „A Universal által felajánlott rendkívül komoly lépések garantálják a zeneipar meglévő versenyfeltéteinek megmaradását és azt, hogy ennek minden előnyét a jövőben is élvezhessék Európa polgárai.”

Az EMI eladásra önként kijelölt labeljei között van többek között a Parlophone (a Beatles katalógusa nélkül, ami átkerül a Universalhoz), a Mute, az Ensign, a Chrysalis, az EMI Classics és a Virgin Classics kiadók, valamint több EMI-kirendeltség Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban, Csehországban, Dániában, Portugáliában, Lengyelországban, Norvégiában és Svédországban, de a Universalnak is meg kell szabadulnia görögországi leányvállalata mellett például a Sanctuary és a Co-op kiadókban lévő részesedéseitől.

A héten Japán és Ausztrália versenyhatóságai is jóváhagyták a tranzakciót, így az európai döntés után már csak az Egyesült Államok kereskedelmi szervezetének egyetértése hiányzott, de az sem sokáig: az esti órákban az FTC hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy „szakemberei a részletes elemzés és vizsgálat után sem találtak bizonyítékot arra, hogy a két cég egyesülése érdemben befolyásolná a versenyt”.  A testület indoklása szerint „a Universal elsősorban az új megjelenések területén, míg az EMI a régebbi kiadványok területén számít komoly piaci szereplőnek.”

A közel 18 hónapos szappanopera ezzel gyakorlatilag lezárult, a Universal végre megkezdheti a megvásárolt kiadó integrálását, a szinergiák kihasználását, miközben a kényszerből piacra kerülő kiadókért megindulhat a csata az érdeklődők között.

Címkék: universal emi
https://recorder.blog.hu/2012/09/22/hivatalos_a_universale_lehet_az_emi_lemezkiado
Hivatalos: a Universalé lehet az EMI lemezkiadó
süti beállítások módosítása