Bloc Party: Octopus (videoklip)

2012.07.10. 21:15, -recorder-

blocparty-octovid1.jpgAz elmúlt évtized egyik jelentős brit gitárzenekara, a gyors egymásutánban három albumot (Silent Alarm – 2005, A Weekend In The City – 2007, Intimacy – 2008) megjelentető londoni Bloc Party a Szigetet érintő 2009-es turné és a One More Chance kislemez után hosszú szünetet tartott, de 2012-ben újult erővel tér vissza: az augusztus 20-án érkező Four című negyedik albumról az élőben játszott hét új dal koncertfelvétele mellett már megjelenés előtt be tudtuk mutatni az Octopus stúdióverzióját is (meg egy teljes fesztiválkoncert közvetítését), a mai estén pedig megjött a hivatalos klip is a visszatérő kislemezdalhoz. Semmi extra, egy egyszerű, de hatásos performance video, ahol „a zenekar játszik” típusú felvételeket csak pár egyszerű, de hatásos effekt, pár tornászlány és pár fiatal rajongó arca színezi, de ennél a zenekarnál egy ilyen távollét után pont ez kell: megmutani, hogy a jellegzetes Bloc Party-hangzás ismét egyben van, és ugyanolyan jól működik, mint a kvartett fénykorában (még úgy is, hogy Kele Okereke frontembernek most speciel nem is kell gitároznia). 


emlékeztetőül itt a Bloc Party legutóbbi kislemez- és klipdala, a One More Chance 2009 nyaráról:


az új album borítója és dallistája:


blocparty-four3.jpgBloc Party: Four (2012)


1. So He Begins To Lie
2. 3X3
3. Octopus
4. Real Talk
5. Kettling
6. Day 4
7. Coliseum
8. V.A.L.I.S.
9. Team A
10. Truth
11. The Healing
12. We're Not Good People

 

http://www.blocparty.com 

összeállította: Déri Zsolt

blocparty-green.jpg.

Címkék: bloc party
https://recorder.blog.hu/2012/07/10/bloc_party_octopus_videoklip
Bloc Party: Octopus (videoklip)
süti beállítások módosítása