Dead Can Dance: Amnesia (új stúdiódal 14 év után)

2012.06.25. 16:57, -recorder-

deadcandance9.jpegAmint azt már egy februári hírben is megírtuk, az újra összeállt Dead Can Dance 16 év után ismét koncertezik nálunk (október 17-én a Papp László Budapest Sportarénában), sőt Lisa Gerrard és Brendan Perry az új turné elé új albumot is rögzítettek (a 2005-ös alkalmi újraegyesülés koncertkörútja idején nem adtak ki új stúdiófelvételeket, csak utólag egy digitális EP-sorozatot). Két hete jelezték Facebook-oldalukon, hogy a stúdiólemez elkészült, és már folyik a maszterelése, ma pedig nemcsak azt hirdették ki, hogy az új album az Anastasis (görögül: feltámadás) címet kapja és a turné nyitónapjához igazítva augusztus 9-én jelenik meg, hanem rögtön egy új dalt is közzétettek róla. Az Amnesia című szám, mely az 1998-as feloszlás óta az első új stúdiófelvételük, itt rögtön meghallgatható, sőt le is tölthető (FRISSÍTÉS: egy nappal cikkünk publikálása után már a teljes új albumot meghallgathatóvá tették!)

a dal a zenekartól egy e-mail címért cserébe itt le is tölthető:

emlékeztetőül itt a legutóbbi Dead Can Dance-stúdiófelvétel, az 1998-as The Lotus Eaters:

http://www.deadcandance.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/06/25/dead_can_dance_amnesia_uj_studiodal_14_ev_utan
Dead Can Dance: Amnesia (új stúdiódal 14 év után)
süti beállítások módosítása