Ízlések és popikonok

Földre szállt varázslatként élte meg e sorok írója a 2000-es évek elején, hogy a Pandora Radio az aktuális kedvenc előadó nevének bebillentyűzése után ahhoz hasonló zenéket igyekezett a továbbiakban lejátszani. Az azóta eltelt években szinte magától értetődővé vált, hogy már nem csak az emberi kéz által írott popzenei sajtó segíti a hallgatót új zenék megismerésében, hanem sok olyan technológiai fejlesztés, végletekig cizellált algoritmuson nyugvó automatizmus is, ami mögött nincs humán közreműködő. Mutatunk néhány webes és mobilalkalmazást, tableteken és okostelefonokon futó zenei élménygenerátort, amelyek előre tudják, mit hallgatsz majd idén nyáron. 

A Pandoráé volt az első olyan, forradalmi jelentőségű “ajánló” rendszer, ami a zenei ízlést vette alapul – vagyis képes volt egy egyébként kényes terepre merészkedni úgy, hogy abból valami újszerűt bontson ki. Működésének kiindulópontja a Music Genome Project volt, ami az egyes zenékhez leíró kifejezéseket, afféle zenei géneket rendelt – mint például férfi énekes, dúr hangsor, akusztikus és elektronikus hangszerelés keverve –, amikből felépítette az adott dal DNS-ét, majd eszerint keresett adatbázisában hozzá hasonlókat. A Pandora tehát egyfajta automatizált zenei teoretikusként próbálta felfejteni az egyéni ízlést, és bár a kevésbé mainstream nevekkel a kezdetekben semmit nem tudott kezdeni, örömmel követtem volna végig, meddig jut algoritmusának finomításával – 2007-ben azonban becsukta kapuját a nem amerikai júzerek előtt (ennek ellenére azóta is az egyik legtöbbet letöltött app világszerte).

A másik domináns startup, amit vele párhuzamban szokás emlegetni, a másfajta megközelítést választó Last.fm: ez a szolgáltatás a javasolt dalok “rádióját” aszerint indítja el, hogy a zenéket, amiket hallgatunk, kik hallgatják még, és ők milyen egyéb előadókat részesítenek előnyben. A szűrésben tehát nem az abszolút tartalom játssza a főszerepet, hanem annak fogyasztói, és a közös halmazok módszere egészen jól is működik: a hallgatottsági mutatók alapján Hot Chiphez a baráti LCD Soundystemet és Caribout-t, De La Soulhoz pedig a szintén bölcs gondolatokkal házaló reppereket, az A Tribe Called Questet, a Jungle Brotherst és Commont rendeli hozzá.Ezek az ajánló rendszerek a háttérben ugyan bonyolult algoritmusok százait vetik be az egyéni szájíz minél pontosabb meghatározásához, jó esetben a hallgató csak annyit tapasztal, hogy számára érdekes, új előadókkal ismerkedik meg anélkül, hogy ezért a kisujját mozdította volna (és még jobb esetben anélkül, hogy tovább akarna kattintani).

Az internettel jó kapcsolatot ápoló okoskészülékek elterjedésével pedig megjelentek az olyan applikációk is, amik az ízlésünkkel további módokon babrálnak: a Nomis például a gépeinken talált zenék előadóit lajstromozza, hogy aztán később azonnal figyelmeztessen, ha megjelenik valamelyiküktől egy új album; a Last.fm Festivals appja vagy a Songkick favoritjaink alapján ajánl fesztiválokat; a Pocket Hipster hegyes bajszú, tenyérbemászó karaktere látványosan belehallgat a tárolt zenéinkbe, majd lekezelően közli, hogy vannak annál jobbak, és eszerint ajánl menő – vagy annak vélt – előadókat.

Okkal eshet ki belőlünk a kérdés: miért jó mindez? Tényleg egy robot mondja meg nekem, hogy ki vagyok? Nem, nem azt mondja meg, ellenben tudatos használattal egyik napról a másikra megkönnyítheti a masszív információzajban az új zenék felfedezéséért folytatott harcot. Nyugodtan számoljunk azzal, hogy az effajta, ízlés-alapú profilozás egyre elterjedtebb lesz – amit vagy vállalunk, a magánszféránk részleges feladásával együtt, vagy maradunk a hagyományos, ám kevésbé hatékony felfedezéseknél. Akármelyik utat választjuk is, a lényeg persze változatlan marad: a zenehallgatás tabletjeink és okoseszközeink segítségével bárhol, bármikor átélhető élménye, amelyet ezek az alkalmazások csak egyre személyesebbé tesznek. 

Unger András

A zsebhipszter beszól:

Még több élmény a 101elmeny.hu weboldalon.

(Szponzorált tartalom. A cikk a T-Mobile támogatásával készült.)