Dürer Kert, 2012. április 25.
A Dürer Kertben a mai estén a hardcore punké a főszerep, hiszen két neves tengerentúli zenekar is fellép – az egyik a műfaj súlyosabbik, a másik a könnyedebbik oldaláról. A képünkön látható kanadai Cancer Bats 2004-ben alakult Liam Cormier frontember vezetésével, és 2006-ra már el is készült debütalbumával, a stoner és sludge metal hatásokat is mutató Birthing The Gianttel. Ezt követte 2008-ban a Hail Destroyer, a két éves rotációt fenntartva 2010-ben érkezett a már szép kereskedelmi sikert is arató Bears, Mayors, Scraps & Bones, a vadonatúj Dead Set On Living album pedig épp a Dürer-koncert előtt jelent meg, szóval még pont van idő a meghallgatására. A Set Your Goals jóval dallamosabb punkzenét játszik, ami nem csoda, hiszen a két frontemberrel (Jordan Brownnal és Matt Wilsonnal) felálló együttes Kaliforniából való. Ők is 2004-ben alakultak, de a Cancer Bats-fiúkkal ellentétben eddig csak három albumnál tartanak: a 2006-os Mutiny és a 2009-es This Will Be The Death Of Us után tavaly adták ki Burning At Both Ends című legutóbbi munkájukat, és hozzánk is főleg ennek a dalaival érkeznek.
Az előzetes tervek szerint még fellépett volna a Terror, a Death Before Dishonor és a Take Offense is, ők azonban lemondták a koncertjeiket, úgyhogy a Cancer Bats és a Set Your Goals mellett végül csak egy plusz fellépője lesz a bulinak: a magyar színeket képviselő kerekegyházai Stubborn.
Jegyár: 2900-3500 Ft
http://www.teamdistort.com/dsol
http://setyourgoalsband.com
http://www.facebook.com/stubbornbandhu
Cancer Bats: Old Blood (2012)
Set Your Goals: This Will Be The Death Of Us (2009)
Stubborn: Cause The Time Is Close (feat. Gabó of Nova Prospect) (2011)