Dürer Kert, 2011. október 15.
(X) Ha van olyan punkrock-zenekar a napsütötte Kaliforniában, amelyiknek igazán sohasem sikerült, az a Berkeley-ből származó Samiam. Pedig voltak jó pillanataik, a ’90-es évek közepén még nagykiadós albumaik is, rajongótáboruk hűséges, de huszonhárom éves pályafutásuk során sohasem emelkedtek olyan magasságokba, mint mondjuk a Bad Religion, a Pennywise, a NOFX, vagy a szinte testvérbandának is tekinthető Green Day, amely 1999-ben még Tré Cool dobost is kikölcsönözte a Samiamnek. Ugyan a zenekar 2000-ben feloszlott, de igazából mégsem, utóbb a "fel nem oszlás" örömére turnéztak is sokat, főleg Európában és itt vannak most is, hiszen öt év hallgatás után új lemezzel jelentkeztek, amely a Trips címet kapta, ráadásul idén a floridai No Idea Records bakeliten újra kiadja a Samiam egyik definitív albumát, az 1997-es You Are Freaking Me Outot is.
Előzenekarként az a minneapolisi Off With Their Heads kíséri őket, akik ugyan már 9 éve léteznek, de a megszámlálhatatlan hétcolos bakelit után csak tavaly jött ki második stúdióalbumuk In Desolation címmel az Epitaph gondozásában.
Jegyár: 2000–2500 Ft
A koncert Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/event.php?eid=140357219377109
A Samiam talán legismertebb dala az 1994-es Clumsy című albumról
Egy Off With Their Heads-szám az In Desolation albumról