Megszállottságok – magyar zenészek a Suede-ről

A Marion nevű egykori britpop zenekar a héten jelentette be visszatérését, és ezzel csatlakozott az elmúlt két év trendjéhez: a Blur, a Suede, a Pulp és a Cast után újabb kilencvenes évekbeli brit gitárzenekar alakult újjá. Mi most maradjuk a 2010 óta újra nagy sikerrel koncertező Suede-nél, ahogy az énekes Brett Anderson is teszi, aki ugyan pont ezen a héten jelentetett meg egy szólólemezt (a Black Rainbows már a negyedik a sorban), ám annak promóciós kötelezettségei után – ha minden igaz – már a Suede-re fog koncentrálni, és a Coming Up/Head Music-korszak ötfős felállásával belefognak egy új album elkészítésébe. Ennek örömére nagy profilcikkünk mellé megkértünk néhány magyar zenészt, valljanak a Suede-hez fűződő emlékeikről, érzelmeikről, rajongásukról.

Szarvas Árpád
(EZ Basic, Evil Men Have No Songs, Models Can't Fuck)

„Amikor gimnazista koromban egyik reggel suliba készülődve megláttam az Animal Nitrate klipjét az MTV-n, Brett Anderson láttán csak ennyit tudtam mondani: ’Bazz, ez a k. d. lang mennyire lefogyott!’ Nem ismertem a zenekart, de a fent említett dal refrénjét sokáig nem tudtam kiverni a fejemből, ezért jobban utánanéztem a bandának. Minden megvolt bennük, ami a grunge kifulladása után kellett, a kilencvenes évek elején-közepén (az Anderson-Butler szerzőpáros működése idején) számomra ők voltak a világ legjobb zenekara, a Love And Poison koncertvideója láttán pedig elhatároztam, hogy zenekart fogok alapítani.”

Poniklo Imre
(Amber Smith)

„Nekem a Suede az a zenekar, amelynek a legtöbbet köszönhetem, és ez kicsit sem túlzás. Bár a Smiths volt az első nagy zenei szerelmem, és Johnny Marr gitár-zsenialitásához sem fér kétség, számomra Bernard Butler még nála is sokkal nagyobb hős. Mindkét zenekar esetében hihetetlen, ahogy a gitár egyedüli szólisztikus hangszerként külön történetet mesél el a vokál mellett, de Butler játékának szenvedélyessége, energiája a mai napig libabőröztet. Amúgy is azt gondolom, hogy a Suede első felállása amolyan rockosabb, tökösebb Smiths volt. És nekik köszönhetem a számomra legjobb albumot is: a Dog Man Start, ami egy nagyon erős Suede-esszencia: dráma, szexualitás, drogok, érzelmek, zseniális, hangos gitárok, tökéletes felépítés, a mantraszerű intrótól a teátrális befejezésig. Egy igazi mestermű, gyakorlatilag egy hosszú dal, ami már akkor is lila köd volt a több mint erős 1994-es mezőnyben, és amit ma már sajnos nem merne egy zenekar sem bevállalni.”

Szűcs Krisztián
(Heaven Street Seven, The Twist)

„A kilencvenes évek közepén, a klasszikus britpop korszakban a Pulp, a Blur, az Oasis vagy a Supergrass számomra kissé elhomályosította a Suede-et, bár persze nagyjából ismertem az első két lemezt, de igazából, elég szentségtörő módon, először a Coming Up volt meghatározó élmény számomra. Az olyan hiperslágerek mint a Trash, a Beautiful Ones, a Lazy, vagy a Dog Man Star dekadens epikusságát „racionalizáló” Picnic At The Motorway és a Chemistry Between Us egy tökéletesen balanszírozott poplemezzé adódtak össze. Bár tudom, hogy „illik” a Dog Man Start tekinteni főműnek (és nem teljesen véletlenül, hiszen például az azon szereplő The Wild Ones valószínűleg tényleg a Suede legtökéletesebb dala, és akkor ott van még a We Are The Pigs, meg a remek The Power is), úgy gondolom, hogy a szerintem nem teljesen beváltott ígéret valahol a két lemez között lenne, persze amilyen könnyű mondani ilyet, olyan nehéz megvalósítani. Várjuk meg, hátha egyszer mégis megtörténik még.”

Ábrahám Zsolt
(Heaven Street Seven, The Twist, Időrablók)

„A Suede nekem főleg az első két albuma miatt fontos. Ezeken még nagy kedvencem, Bernard Butler gitározott, és az általa megteremtett zenei világ – zenész füllel – progresszívebb, mint azt sokan gondolnák. A körülöttük csapott felhajtás szinte elfedte, hogy ez a két lemez nemcsak egyszerű poptermék, hanem – ha így folytatták volna – a zenekar a kilencvenes évek végére, a kétezres évekre Radiohead szintű zenekarrá válhatott volna. Más irányba mentek, de ennek a két albumnak ott a helye a Radiohead, a Pink Floyd és a Beatles mellett a polcomon.”

www.suede.co.uk