Models Can't Fuck: Move To Iceland – EP-premier!

2011.09.13. 18:19, -recorder-

Címlapsztárunk, Yonderboi mellett most jelentkezik remek új anyaggal egy másik harmincas évei legelején járó magyar zenész is, Szarvas Árpád, akit a legtöbben az EZ Basic dalszerző-gitáros-énekes frontembereként ismernek, pedig indie pop együttese mellett két lo-fi projektet is futtat: az Evil Men Have No Songs – mely az elmúlt egy évben első osztályú élő rockzenekarrá alakult – épp a Recorder karácsonyi ajándékaként adta közre legutóbbi stúdiófelvételét (Harmony Honey), ahogy a Models Can't Fuck is itt nálunk mutatja most be első EP-jét. A figyelemfelkeltően frivol nevű egyszemélyes projekt még tavaly mutatkozott be első dalával, az elektronikus beütésű Ghost Kiddel (melyet aztán a francia Beko DSL digitális kiadó egyik válogatásán is megjelentetett), majd idén júliusban a Bandcamp-oldalán egy Move To Iceland című új szerzeménnyel is jelentkezett (mely a Recorder-születésnapon megjelenő szobazene-válogatáskazettára is felkerült), most pedig annak véglegesített verzióját két további számmal (köztük egy Broadcast-feldolgozással) kiegészítve közreadja első hivatalos EP-jét – mely itt a Recorderen rögtön meghallgatható és le is tölthető.

Ezt a projektet direkt azért csináltam, hogy többet tudjak kísérletezni, olyan dolgokkal, amik nem férnek bele az EZ Basic, vagy akár az Evil Men világába. A Ghost Kid után olyan számokban kezdtem el gondolkodni, ahol az akusztikus gitár jobban dominál, egy kicsit a folktronica irányába szerettem volna tolni a dalokat. Szemcsés, karcos hangzásvilágot képzeltem el hozzá (a stúdióban analóg szalagos technikát is alkalmaztunk ennek elérése érdekében), és így született meg a Move To Iceland és a Give It Time” – meséli új dalairól a szerző-előadó. „Egy Broadcast-feldolgozás ötlete is a fejemben volt már január óta, akkor ugyanis az EZ Basickel épp Hollandiában voltunk az Eurosonic fesztiválon, és alig pár órával a fellépésünk előtt tudtam meg, hogy váratlanul meghalt Trish Keenan, a Broadcast énekesnője. A hír teljesen lesújtott, hiszen a Broadcast több mint tíz éve az egyik kedvenc zenekarom, Trish Keenan pedig az egyik legnagyszerűbb énekesnő és szövegíró volt. A HaHa Sound albumukról a Before We Beginre esett a választásom, lecsupaszítva, egy kis My Bloody Valentine-os torz zümmögést aláfestve próbáltam meg újragondolni.

a Models Can't Fuck első EP-je itt hallható – és a dalok egyenként le is tölthetők: 

ez pedig a projekt 2010-es bemutatkozó dala, a Ghost Kid, mely itt szintén letölthető:

http://soundcloud.com/evers-luistert/models-cant-fuck-ghost-kid/download

http://www.myspace.com/modelscantfck
http://www.facebook.com/evilmenhavenosongs
http://www.ezbasic.hu

lejegyezte: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/09/13/models_can_t_fuck_move_to_iceland_ep_premier
Models Can't Fuck: Move To Iceland – EP-premier!
süti beállítások módosítása