CSS + Upperclass Shoplifters

2011.09.10. 16:50, -recorder-

Flex, Bécs, 2011. szeptember 11.

Most pedig következzék az Austra mellett a másik bécsi koncertajánlónk vasárnapra: a brazil CSS is épp 9/11 évfordulóján látogat az osztrák fővárosba. A Beyoncé egyik elmés megnyilatkozása („fáraszt már szexinek lenni”) nyomán elnevezett Cansei de Ser Sexy majdnem csajzenekar: egyetlen férfitagja van, multiinstrumentalista-producer Adriano Cintra, aki mellett a szexi frontlány Lovefoxxx, valamint három zenészcsaj,  Ana Rezende, Carolina Parra és Luiza Sa alkotják a line-upot. A 2005-ös címnélküli debütálás és az 2008-as Donkey folytatásaként idén augusztusban jelent meg La Liberación címmel a CSS harmadik albuma  – melyet itt a Recorderen is meg lehet hallgatni.

Az új lemez meglehetősen komoly közreműködőket vonultat fel: a Partners In Crime-ban David Bowie régi zongoristája, Mike Garson, a Red Alertben a komplett Ratatat zenekar, míg az első maxinak választott Hits Me Like A Rockban a Primal Scream-vezér Bobby Gillespie vendégeskedett (aki valószínűleg így hálálta meg azt, hogy Lovefoxxx közreműködött a legutóbbi Primal Scream-stúdióalbumon). A São Paoló-i együttes – melyet 2007-ben a Gwen Stefani előzenekaraként néhány ezer magyar is láthatott a Budapest Sportarénában – a lazább hangulatú új számok mellett egész biztosan előszedi az előző két (főleg az első) album virgonc slágereit is, úgyhogy a nyárutói hangulat tutira garantált. Az estéhez egy zajos osztrák előzenekar is jár: az Upperclass Shoplifters duó, melyben egy állva doboló lány énekel egy gitáros fiú kíséretében.

Jegyár: 22 euró

http://www.canseidesersexy.com
http://www.myspace.com/upperclassshoplifters

régi CSS-klipek 2005-2006 tájáról, az Alala, az Alcohol és az Off The Hook:

az Upperclass Shoplifters egy Ramones-feldolgozással (The KKK Took My Baby Away) és egy saját dallal:

 

https://recorder.blog.hu/2011/09/10/css_upperclass_shoplifters
CSS + Upperclass Shoplifters
süti beállítások módosítása