Morrissey + The Heartbreaks

2011.07.19. 16:00, -recorder-

Wiener Konzerthaus, 2011. július 21.
 
Aki már járt a Wiener Konzerthausban (pl. Leonard Cohen vagy Paul Weller 2008-as fellépésén), az tudja, hogy az ízléses hangversenyterem pont megfelelő helyszín lesz az eleganciára mindig is sokat adó Morrissey fellépésére. Moz tavalyelőtt még a Gasometerben lépett fel, a Years Of Refusal turnéjának keretében, és azóta nem adott ki új lemezt (csak a régi kiadója egy teljesen értelmetlen válogatást). Ettől függetlenül érdemes nekivágni Bécsnek, hiszen a hírek szerint kész a következő album, amiről néhány új szám már felcsendült ezen a koncertkörúton, másrészt a Mozfather olyan rég nem játszott klasszikusokat is leporolt, mint az első szólólemezén, a Viva Hate-en szereplő Every Day Is Like Sunday, vagy a legutóbb az 500 nap nyár című kultfilmben is felcsendült Smiths-alapvetés, a There Is A Light That Never Goes Out.

Tömény irónia és nárcizmus, dandy elegancia, wiener wurst bojkott és másfél órányi brit zenetörténelem: ezek mind lesznek, és még ennél is több. Meg egy előzenekar is: a 2009-ben az északnyugat-angliai Morcambe-ből indult, de ma már Manchesterben működő Heartbreaks nevű indie rock kvartett, mely rockabilly és soul rajongásával ideális bemelegítő lesz Morrissey elé.
 
Jegyár: 50-80 euró

„I love the Smiths” – a There Is A Light That Never Goes Out az 500 nap nyár című film képeivel:

a legutóbbi Morrissey-klip, az I'm Throwing My Arms Around Paris 2009-ből:

a Heartbreaks bemutatkozó kislemezdala, a Liar, My Dear 2010 tavaszáról:

https://recorder.blog.hu/2011/07/19/morrissey_the_heartbreaks
Morrissey + The Heartbreaks
süti beállítások módosítása