The Fall – The Wonderful And Frightening World Of Mark E. Smith (BBC-dokumentumfilm, 2005)

2011.03.06. 17:24, -recorder-

Az excentrikus manchesteri poéta, Mark E. Smith 1976 óta, immár 35 éve vezeti The Fall nevű poszt-punk zenekarát, amellyel a mai napig több mint ötven tagot fogyasztott el és mintegy száz albumot jelentetett meg (ez utóbbi szám körülbelül azonos arányban oszlik meg stúdió-, koncert- és válogatáslemezeik között), de Pándi Balázsnak a legutóbbi Your Future Our Clutter album turnéján sem sikerült őket leszerveznie egy budapesti koncertre, pedig novemberre már majdnem sikerült – a fene egye meg! Mark Edward Smith, a legendás embergyűlölő – aki 2010-ben a Gorillaz Plastic Beach albumán való makogásával milliónyi háztartásba jutott el, sőt karikatúrájával még a magyar EXIT magazin címlapjára is felkerült – most hétvégén ünnepli 54. születésnapját, így tisztelgésként egy egyórás dokumentumfilmet ajánlunk megtekintésre (meg pár tanulságos videót is).
 
A 2005-ös The Fall – The Wonderful And Frightening World Of Mark E. Smith című BBC-műsor részletekben már eddig is fenn volt a YouTube-on, a héten azonban teljes hosszában is felkerült, így már semmi nem akadályozza meg zavartalan elmerülésünket ennek mocskos vén kujonnak a csodálatos és rémisztő világában, ami a dokumentumfilm bemutatója óta eltelt hat évben csak még csodálatosabb és még rémisztőbb lett (gondoljunk csak a Mouse On Mars német electro duóval közös Von Südenfed projekt 2007-es Tromatic Reflexxions albumára, vagy a bevezetőben már említett Gorillaz-kollaborációra). Érdekesség, hogy már a film legelső percében feltűnik a néhai John Peel, a BBC Radio 1 adó 2004 októberében elhunyt legendás DJ-je, aki a legtöbbet tette Mark E. Smith-ék népszerűsítéséért velük készítette a legtöbb Peel Sessiont (szám szerint 24-et), és óriási zenegyűjteményében saját bevallása szerint The Fall-lemezekből volt a legtöbb.
 
 
 
The Fall: Container Drivers (1980-as dal, nyolcvanas évekbeli videoösszeállítással)
 

 
The Fall: Bury! Pts 2 + 4 (a legutóbbi album, a 2010-es Your Future Our Clutter beharangozó klipje)
 

 
Mark E. Smith a Mouse On Mars tagjaival indított Von Südenfed projekt élén 2007-ben:
 

 
Mark E. Smith a Gorillaz kíséretében a 2010-es Glastonbury Fesztiválon, a Glitter Freeze című közös számukkal, melyhez éppen akkor igazított új szöveget:
 

http://www.visi.com/fall/
 
összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/03/06/the_wonderful_and_frightening_world_of_mark_e_smith
The Fall – The Wonderful And Frightening World Of Mark E. Smith (BBC-dokumentumfilm, 2005)
süti beállítások módosítása