Robert Pattinson játszaná Jeff Buckley-t

2011.01.25. 06:00, -recorder-

Bennfentes hírek szerint a nagysikerű Twilight vámpírfilmsorozat sztárja, a brit Robert Pattinson szeretné megkapni Jeff Buckley szerepét az 1997-ben harmincévesen elhunyt amerikai gitáros-énekesről készülő életrajzi filmben, melyet már csaknem egy évtizede tervez a néhai dalszerző-előadó édesanyja, a Buckley-hagyatékot gondozó Mary Guibert (aki annak idején első körben még Brad Pittnek szánta volna a szerepet).
 
Az előkészületi fázisban járó film másik producere, Michelle Sy korában már kijelentette, hogy mindenképp olyan színészt keresnek, aki tud gitározni és énekelni. Az 1986-os születésű Pattinson esélyeit így nagyban növeli, hogy egy korábbi – még nagy befutása előtti – filmjében, a 2008 elején bemutatott How To Be-ben már játszott gitáros-énekest (igaz, nem igazán tehetségeset, de a film által nyert számos fesztiváldíj alapján tehetségesen), és az első Alkonyat epizód filmzenelemezére is rögzített dalokat. „Robert egy remek fiatal színész. Hízelgőnek érzem, hogy projekt kapcsán felmerült a neve” – mondta diplomatikusan Jeff Buckley édesanyja, Mary Guibert. A szerepre esélyes színészek között korábban már Jared Leto, James Marsden és James Franco neve is felmerült – a Buckley-rajongók leginkább az utóbbit látnák szívesen, főleg hogy ő hasonlít legjobban, ám komoly hátrány nála, hogy a többiekkel ellentében nem rendelkezik zenei gyakorlattal.
 
Az 1966-os születésű Jeff Buckley – az 1975-ben 28 évesen herointúladagolásban elhunyt gitáros-énekes Tim Buckley fia – generációjának legnagyobb tehetségű és legnagyobb hatású dalszerző-énekese volt. Második stúdióalbumának memphisi munkálatai idején, 1997 májusában fulladt a Mississippibe egy éjszakai fürdőzés során – szervezetében sem drog, sem alkohol nyomát nem találták.
 
(nme.com)
 
http://www.jeffbuckley.com

Jeff Buckley az 1994-es Grace albumról való So Real című dal 1995-ös klipjében:

 

a How To Be című film Pattinson által előadott betédalának, a Choking On Dustnak a klipje:

 

a Never Think című Pattinson-szerezmény az Alkonyat 2008-as filmzenelemezéről:

 

James Franco tényleg látványosan hasonlít:

.

https://recorder.blog.hu/2011/01/25/robert_pattinson_jatszana_jeff_buckley_t
Robert Pattinson játszaná Jeff Buckley-t
süti beállítások módosítása