Újra együtt a Nirvana két túlélője és a Nevermind producere

2010.10.27. 13:02, -recorder-

Krist Novoselic az új Foo Fighters-albumon játszik együtt Dave Grohllal, a producer pedig nem más, mint Butch Vig!
 
Újra együtt dolgozik a Nirvana egykori basszusgitárosa és dobosa, vagyis Krist Novoselic és Dave Grohl. Természetesen a készülő új Foo Fighters-lemezről van szó, melynek – talán nem véletlenül – Butch Vig a fő producere, aki annak idején, 1991-ben a legendás Nevermind album felvételeit is irányította (később pedig a Garbage alapító dobosaként lett maga is igazi sztár). Az egyelőre még cím nélküli anyag ráadásul 2011-ben, a Nevermind jubileumi évében jelenik meg. Ha ez még nem lenne elég: szerepel rajta a Foo Fightersbe hosszú idő után ismét állandó tagként visszatérő Pat Smear gitáros is, aki a Nirvana utolsó koncertfelállásnak is tagja volt, az Unplugged felvételein is szerepelt (Smear a Foo Fighters 2006-os unplugged miniturnéja óta már többször is játszott a zenekarral, de mostanra már újra teljes jogú tag lett, vagyis a Foo Fighters immár hivatalosan öttagú). A lemezre nemcsak a Nirvana köréből érkeztek közreműködők: feltűnik rajta a Hüsker Dü és Sugar együttesek egykori gitáros-énekes frontembere, Bob Mould is. Ahogy Mould, úgy a Nirvana óta viszonylag kevesebbet zenélő és inkább politikai aktivistaként tündöklő Novoselic is csak egy dalban fog szerepelni díszvendégként.

A gitáros-énekes Dave Grohl és zenésztársai augusztus óta dolgoznak az új – a hírek szerint minden eddiginél keményebb, akusztikus gitárokat teljességgel nélkülöző – anyagon, mely az első Foo Fighters-stúdióalbum lesz a 2007-es Echoes, Silence, Patience & Grace óta. Időközben csak egy válogatáslemezzel jelentkeztek 2009 végén, de a két új számot tartalmazó Greatest Hitsnek sem a megjelentetésébe, sem a dalsorrendjébe nem volt beleszólásuk. 2009 és 2010 folyamán Grohl leginkább a QOTSA-vezér Josh Homme-val és a Led Zeppelin-es John Paul Jonesszal közös Them Crooked Vultures szupergruppban ügyködött (ahol ismét a dobokat verhette – lásd nyári koncertbeszámolónkat!), de mint bevallotta, már nagyon hiányzott neki a Foo Fighters, és most egy jó darabig csakis a frontemberi főállására fog koncentrálni.

(music-news.com)
 

http://www.foofighters.com

 

Dave Grohl, Krist Novoselic és Butch Vig a Nevermind felvételeiről:

 

Pat Smear 1997-es búcsúfellépése a Foo Fightersszel:

 

Pat Smear egy 2008-as tévéfellépése a Foo Fightersszel:

https://recorder.blog.hu/2010/10/27/ujra_egyutt_a_nirvana_ket_tuleloje_es_a_nevermind_producere
Újra együtt a Nirvana két túlélője és a Nevermind producere
süti beállítások módosítása