Agydaganattal kezelik a Charlatans dobosát

2010.09.23. 09:24, -recorder-

Kiderült, hogy Jon Brookes miért ájult el pár napja egy philadelphiai koncerten – a Charlatans turnéja viszont nélküle is folytatódik.
 
Ahogy arról itt a Recorderen pár napja beszámoltunk, Jon Brookes, a brit Charlatans együttes dobosa egy philadelphiai koncerten rosszul lett és pár dal eljátszása után egész egyszerűen leszédült hangszere mögül, egy időre az eszméletét is elvesztette. Azonnal kórházba szállították, ahol a számos tesztet elvégeztek rajta, melyek súlyos okra derítettek fényt: Brookesnak agydaganata van és természetesen további kezeléseknek veti most alá magát – ehhez már haza is utazott Nagy-Britanniába. A kiszivárgott hírek jóindulatú tumorról szólnak, ami azt jelenti, hogy jó esély van a gyógyulásra.

A már oly sok szerencsétlenségtől sújtott zenekar közben köszönetet mondott a rajongóknak a támogatásért, és megerősítette, hogy a turné folytatódik. Tim Burgesséknek pár dátumot ugyan le kellett mondaniuk az aktuális Who We Touch albumhoz tartozó koncertkörútból, de állítólag egy – egyelőre meg nem nevezett – ideiglenes helyettessel pótolják Brookesot, annak felépüléséig.

Mint azt már korábbi hírünkben is megjegyeztük, a Charlatans igazi „örök túlélő” zenekar: a manchesteri színtérhez sorolt együttesek egyetlen máig stabilan fennmaradó képviselője, mely átvészelte már alapító gitárosa kilépését, basszistája kórházi kezelését (depresszió), orgonistája bebörtönzését (négy hónap fegyveres rablásban való bűnrészességért), majd halálát (autóbaleset), az új billentyűs rákját, és még azt is, hogy könyvelője sikkasztása a tönk szélére juttatta a zenekart.

 

https://recorder.blog.hu/2010/09/23/agydaganattal_kezelik_a_charlatans_dobosat
Agydaganattal kezelik a Charlatans dobosát
süti beállítások módosítása