„12 dalnyi illúziótól köszöntem el ebben az egyben, C dúrban, félmosollyal” – ZÓRA: Goodbye Illusion-premier

2024.04.02. 15:52, srecorder

zora_goodbye_illusion_credit_josh_webb.jpg

Vannak dalok, amik szinte egyből útnak indulnak, és vannak olyanok, amik valamiért évekig pihennek a fiókban érintetlenül. Ilyen utat járt be ZÓRA új száma is, a Goodbye Illusion, ami helyet fog kapni az énekes-dalszerző elmúlt két évét összegző albumon is.

„Az én dalaim szeretnek pihenni. Talán ezért olyan nekem néha, mintha egy előző élet inspirálta volna némelyiket. A Goodbye Illusion az első dal, amit egyedül írtam azután, hogy egy egész album született egy közös alkotói folyamatból. A részleteket egy őszinte pillanatomban lehet, hogy egyszer majd elmesélem, de a lényeg, hogy 12 dalnyi illúziótól köszöntem el ebben az egyben, C dúrban, félmosollyal. Van, hogy a búcsú felismerés, egy felszabadító érzés, mint amit ez a dal jelent nekem” – mesélte ZÓRA.

„ÜLVE ZUHANNI EGY PILLANATNYI ÉRZÉSBEN” – ÍGY DEBÜTÁLT ZÓRA ELSŐ DALA, A MÁMOR

A Kaliforniában született, Los Angelesben és Magyarországon élő Urbányi Zóra Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalának feldolgozásával hívta fel magára a figyelmet 2020 végén, egy évvel később pedig itt, a Recorderen debütált első saját dala, a Mámor. Innentől egészen meredeken ívelt felfelé a karrierje: még csak pár dala jelent meg hivatalosan, de már jó ideje telt házas koncerteket ad olyan helyeken is, mint a MOMKult, a Magyar Zene Háza, vagy a Várkert Bazár, ahol ráadásul duplázott is. 2022-ben megkapta az év felfedezettjének járó Fonogram-díjat, 2023-ban a Forbes beválogatta a 30 sikeres magyar 30 alatt listájára, és idén márciusban fellépett az egyik legrangosabb amerikai showcase fesztiválon, az austini SXSW-n is. A következő hónapokban pedig megjelenik az a gyűjtemény is, amely az elmúlt kév év élőben vagy koncerten felvett ZÓRA-dalait fogja majd össze.

A Goodbye Illusion most debütáló klipjéről – amit testvére, Urbányi Kristóf rendezett és vágott – így mesélt Zóra: „Az élő felvétel Utahban, egy barátom házában készült, amikor egész este villámlott és mennydörgött, de ahogy hallható, a felvétel alatt majdnem minden elcsendesedett. Míg egy korábbi dalom, a KillYou videója dédnagyszüleim életének pillanatait villantotta fel, a Goodbye Illusion a sajátomból kapott el néhányat az elmúlt két évből.”

TUDOD, MIK ZÓRA KEDVENC ZENÉI? NÉZZ BELE A LEMEZTÁSKÁJÁBA!

Zórát Budapesten legközelebb április 20-án láthatja a közönség az Akvárium NagyHallban, de Miskolcon is fellép április 3-án (Fb-esemény), Győrben pedig április 6-án (Fb-esemény). Májusi, Zene Házás szólókoncertje már jó ideje telt házas.

 

ZÓRA a FacebookonInstagramon.

Fotó: Josh Webb.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/04/02/zora_goodbye_illusion_premier
„12 dalnyi illúziótól köszöntem el ebben az egyben, C dúrban, félmosollyal” – ZÓRA: Goodbye Illusion-premier
süti beállítások módosítása