„Sose írtam még számokat ilyen fokú szabadsággal” – Albumpremier! Dés András Quartet: Unimportant Things

2024.03.08. 10:30, srecorder

des_andras_quartet.jpg

Sűrű, érzelmi viharokkal teli időszakban született Dés András új lemeze, amin sikerült felszabadítania magát zeneszerzőként. Premier!

Az öt éve Bécsben élő dobos-zeneszerző, Dés András két osztrák zenész, Martin Eberle és Philipp Nykrin, illetve régi tettestársa, az immár szintén bécsi bázisú Fenyvesi Márton társaságában alapított kvartettet. Új albumuk, az Unimportant Things azt a trilógiát zárja le, amelyet Dés különféle felállásokban rögzített a BMC Recordsnál. A merőben eltérő koncepcióra és hangulatokra építő három album közös vonása, hogy mindegyikben rejtőzik egy jó adag spontaneitás, a zenekar ugyanis nem a számokon belül improvizál, hanem a kompozíciókat köti össze rögtönzésekkel.

„Ami tulajdonképpen kicsit olyan, mint az élet: amikor improvizálunk, akkor már bizonyos dolgok történtek, és annak tudatában, annak folyományaképp meséljük tovább ezt a történetet, de úgy, hogy tudjuk, valamerre megyünk – arról van egy homályos vagy akár egészen konkrét víziónk –, és tudjuk, hogy a vége oda, a következő számba kell vezessen” – mondja Dés András a lemezről, amelynek nyolc szerzeménye így egyetlen, nagyjából háromnegyed órás zenefolyamot alkot, amit a felvétel után tagoltak csak számokra.

„Azt hiszem, hogy sose írtam számokat ilyen fokú szabadsággal, és sose élveztem még ennyire a számírást. Amikor úgy éreztem, leültem a zongorához, és egészen furcsa ötletek is jöttek, de ha valamiért izgalmasnak tartottam, voltam elég bátor és szabad, hogy azt kibontsam. Nagyon érzelemmel teli, dús időszak volt ez az egy-másfél év, amíg komponáltam ezeket a számokat. Sok kapcsolódik valamilyen érzelmi viharhoz, válsághoz, nagy élményekhez.”

desandrasquartet-kredit-victoria-nazarova-431a7606.jpgA Dés András Quartet turnéfelállása: Philipp Nykrin, Martin Eberle, Kenji Herbert, Dés András. Fotó: Victoria Nazarova.

Dés különleges ütőhangszer-apparátusához trombita, zongora és elektromos gitár csatlakozik a lemezen, és ezek játéka sokszor messze túllép mindenfajta sztereotípián. Martin Eberle ritmikai precizitásában, vad gesztikulálásában vagy az emberi beszédet imitáló hangszínekben, míg Philipp Nykrin kiegészítő ütősként feszegeti hangszere játéktechnikai határait. Fenyvesi Márton felvillantja, mennyire otthonosan mozog a hagyományos jazz- vagy rockgitározás világában is, de leginkább káprázatos elektronikus hangszínekkel varázsol, ha kell, a hátteret festi meg, ha kell, az előtérbe lép és a trombita partnere lesz, máskor a zongorával folytat intenzív dialógust. Az album zenei összetevői is legalább ilyen sokrétűek. Az amerikai és az európai jazz utóbbi évtizedeinek legkülönbözőbb irányzatai éppúgy meghatározzák Désék gondolkodását, mint a régi és a kortárs klasszikus zene, a tradicionális zenekultúrák ösztönösen komplex ritmikai struktúrái vagy éppen különböző populáris zenei hatások, mondjuk a rockzene elementáris energiái.

Az öt éve Bécsbe áttelepült Dés András mindkét osztrák zenésztársa az ottani jazzszíntér megbecsült tagja, de a BMC-hez is kötődnek. Martin Eberle több ízben megfordult az Opus színpadán, például a Schaerer – Rom – Eberle trió tagjaként, Philipp Nykrin pedig Fabian Rucker kvintettlemezén zongorázik (Hypocritical Mass, BMC CD 266). A nemrég szintén Bécsbe költözött Fenyvesi Márton nemcsak számos BMC Records-projektben vett részt – köztük a nagy nemzetközi visszhangot kiváltott Debussy NOW! albumon –, hanem Dés András régi tettestársa is, hiszen a Dés által jegyzett hat album közül ötön, így a trilógia megelőző két részén is játszik.

A lemezbemutató koncert április 6-án lesz az Opus Jazz Clubban, ahol az albumhoz képest annyi változás várható, hogy a Quartet turnéfelállásában az osztrák-japán gitáros-zeneszerző, Kenji Herbert játszik Fenyvesi Márton helyén. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. Az Unimportant Things megvásárolható a BMC Records honlapján.

 

Dés András ebben a videóban bővebben is mesél kvartettje új lemezéről, és a stúdiózásba is belepillanthatunk:

 

Dés András a Facebookon. Instagramon. Honlap.

nyitókép: Huszti István

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

https://recorder.blog.hu/2024/03/08/albumpremier_des_andras_quartet_unimportant_things
„Sose írtam még számokat ilyen fokú szabadsággal” – Albumpremier! Dés András Quartet: Unimportant Things
süti beállítások módosítása