Két hét múlva kezdődik a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál

2023.04.06. 14:03, srecorder

budapesti_tavaszi_fesztival.jpg

Április 20-án kezdődik a főváros legnagyobb összművészeti fesztiválja, mely minden műfajban és minden korosztály számára tartogat valami izgalmas, váratlan és színes programot. Május 2-ig több mint 50 eseményen töltődhetünk fel kultúrával az ikonikus hazai és nemzetközi művészek előadásain. A Budapesti Tavaszi Fesztivál fő attrakciója az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest.

Závada Péter költő, drámaíró, zenész interjúk alapján készítette a SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása című előadás színpadi szövegét. Kell-e szégyellnünk a vágyainkat? Tisztában vagyunk a mások, vagy leginkább a saját szexualitásunkkal? Ha beszélni szeretnénk róluk, hogyan tegyük? Többek között ezekre a kérdésekre is próbál választ adni az előadás április 28-án, 29-én és 30-án a budapesti Alteregó klubban. A Trojka Színházi Társulás színészei a szexualitás, a másság, a tabuk és önmagunk felvállalásának témáit járják körül sok őszinteséggel és humorral fűszerezve.

no_gender_no_war_trojka.jpgA Trojka színészei. Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség.

Április 30-án Szent Szerb Antal legendájával egy különleges világba utazhatunk Prieger Zsolt rendhagyó irodalmi estjén. Prieger improvizációkkal, popkulturális elemekkel, valamint irodalmi, zenei és filozófiai vetületekkel teli előadása igazi avantgárd kísérleti mű, melyhez olyan nagyszerű vendégművészeket hívott meg, mint Magyar Bori, Kis-Kovács Luca vagy éppen a Discantus kórus.

A jazzrajongók sem maradnak ki az élményekből – a JazzFesten Lizz Wright, a neo-soul műfaj amerikai tehetsége, a Kasia Pietrzko Trio, Lengyelország egyik legelismertebb fiatal zongoraművészével, a jazzt és a klasszikus zenét ötvöző Nico Morelli Trió fog zenélni. Mellettük Dés László a Free Sounds Quartettel pedig a teljes, keretek nélküli zenei szabadság élményét osztják meg a hallgatósággal.

Május 2-án Nem vagy egyedül címmel Kiss Tibi kiállítására látogathatunk el a Főfotó Galériába, ahol a mentálhigiéné lesz az esemény fő témája. A megnyitón kerekasztal-beszélgetés keretében beszélgetnek a zenészek és a szakmabeliek a mentális egészségéről, valamint a mentálhigiéné fontosságáról.

Április 23-án a világszerte elismert Budapesti Fesztiválzenekar nagyzenekari koncertjét élvezhetjük a Budapesti Kongresszusi központban, mely során a középkori tündérek, lovagok, várak világát idézik meg Mendelssohn és Bruckner grandiózus slágerdarabjaiban.

Kana Furukawa a virtuóz japán zongoraművész a Sapporo a Concert Hall képviseletében lép fel az Óbudai Társaskörben, április 25-én, hogy többek között Liszt, Bach és Beethoven örök melódiáival kápráztassa el a komolyzene kedvelőit.

A Fesztivál záróeseményeként, május 2-án a Budapest Sound Collective az idén 100 éve született Ligeti György, továbbá Haydn és Beethoven munkássága előtt tiszteleg a Zeneakadémia Nagytermében. A fuvola- és oboaszólóra írt Ligeti kettősverseny után Haydn egyik versenyművét játssza az est két szólistája, Ana de la Vega és Ramón Ortega Quera.

A Sapkát viselnek című előadássorozat és kerekasztal-beszélgetés résztvevői április 28-án a Lumenben a nyolcvanas évek underground kultúráját mutatják be, mely a bezárkózásból, a korlátozott szólásszabadságból és a kilátástalanságból keresett kiutat a film, a színház, a zene, a képzőművészet és művelődéstörténet segítségével.

A BINÁLÉ, a közép-kelet-európai régió első digitális biennáléja április 21-én veszi kezdetét a Kristály Szintérben. A három történelmi város, Buda, Pest és Óbuda egyesülésének 150. évfordulója alkalmából külföldi és hazai művészek 50 digitális műalkotása tiszteleg a határok nélküli kreativitás, a technológia és a demokrácia értékei előtt – az immerzív technológia eszközeit felhasználva.

Április 21-én a Flying Data - Utópia esemény egy hihetetlenül látványos és informatív drón show-n keresztül rajzol digitális portrét a világban egyre jobban eluralkodó egyenlőtlenségekről az úttörő munkásságú francia-magyar Nina Kov művészi víziójában.

A Budapest Maketten április 21-tól május 2-ig a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelve az 1970-es években, fából készült 1:500 arányú hatalmas városmodell a kiterjesztett valóság technológiájával egészül ki. Így egy analóg és statikus fizikai műtárgy az AR segítségével le tudja követni a város legapróbb változásait is.

Az Egy-más fotókiállítás Eke Angéla analóg produkciója a Trojka Színházi Társulás és a Szexmasín, avagy vágyaink meghurcoltatása című előadás közreműködőivel a Tobe galériában április 26-tól május 4-ig. Énnekem fáznom kell és epekednem címmel április 26-án versfelolvasó est az Eötvös 10 Művelődési Házban Nádasdy Ádámmal, Ferencz Mónikával és Borda Rékával, a hetero- és homoszexualitás, a szerelem és női sztereotípiák témáiban.

Április 20-án a Katona József Színház legkisebb színpadán, a Sufniban Wolfram Lotz, korunk egyik legjelentősebb német színházi szerzőjének A politikusok című művét Dohy Balázs rendezésében láthatjuk, melyben a post-truth humoros és egyben drámai világát idézi meg.

apolitikusok.jpgFullajtár Andrea és Fekete Ernő A politikusok olvasópróbáján. Fotó: Horváth Máté.

A következő napon, 21-én egy újabb nagyágyú, Zsótér Sándor tér vissza a Katonába 15 év után egy abszurd, szürreális drámával, Stanisław Ignacy Witkiewicz Vízityúk című darabjával, melyben Mészáros Béla, Keresztes Tamás, Mentes Júlia és Stork Natasa lesznek a főszereplők a Kamra színpadán. 

Április 21-én (valamint 22- én és 23-án) az évad utolsó bemutatójára kerül sor a Katona József Színházban Csehov Cseresznyéskertje Tarnóczi Jakab rendezésében, Morcsányi Géza fordítása alapján.

Még mindig Katona: április 24-én a Sufniban: Van egy ország - Az előadásban fiatalok arról mesélnek, milyen felnőni, milyen létezni az Orbán-rendszer alatt.

Április 22-én, a Föld napján rögtön a Gellért-hegy gyomrába, egy futurisztikus és misztikus hangulatú helyszínre látogathatunk el. A 212 oszlop között elterülő, két, zongora alakú medencében kapott helyet a Gellért-hegyi Gruber József-víztároló, melyben a Fővárosi Vízművek munkatársai tartanak előadást arról, hogyan kerül a víz a fővárosiak otthonába.

A víztároló felett, a Filozófusok kertjében a Radnóti Színház művészei hamisítatlan piknikhangulatban várják az irodalom szerelmeseit Budapestről és a budapesti életérzésről szóló novellák előadásával. A másik izgalmas program a Föld napján a szemléletformáló Hulladékhasznosító családi nyílt nap, mely során a háztartási hulladékok felelős gyűjtése és környezetbarát hasznosítása kerül fókuszba. A múlt, jelen és jövő találkozása, ahol a hulladék a tiszta, fenntartható, zöld főváros életében igazi érték.

Szintén április 22-én, Az ÉnBudapestem fotómaratonon a családok, barátok, vagy egyedülállók egy fényképezőgéppel felszerelkezve járhatják be Budapest utcáit keresztül-kasul, hogy három előre megadott témában örökítsék meg a város zegzugait, ismeretlen falait, sarkait vagy eddig felfedezetlen szépségeit. Felnőtt és gyerek kategóriában lehet indulni, így a család együtt indulhat a fotós kalandtúrára.

A Tánc Világnapján, április 29-én a Tavaszi TáncTér rendezvény alkalmából táncra perdül minden láb a Madách téren. Budapest szívében az argentin tangó, a west coast swing és a salsa életörömet sugárzó dallamaival találkozhatunk. Az este folyamán pedig hazánk legismertebb latin zenei zongoraművésze, Révész Richárd és zenekara töltik meg a teret a legforróbb kubai dallamokkal.

A Szabad terek családi program keretein belül május 1-én a Trafóban „Kerületi Kifundáló részvételi társasjáték”, workshopok, kollázskészítés és nyomtatás, dadaista versműhely, valamint a civil aktivizmusról folytatott beszélgetés is helyet kap.

A Stereo Akt: Remény Panzió című darabja egy csapat kiábrándult színészről szól, akik kiégést kezelő szanatóriumot nyitnak budapesti aktivistáknak. A Remény Panzió vendégei egy igazságosabb, élhetőbb, jobb világért harcolnak, ki-ki a maga területén… Előadások: május 1. és 2.

stereo-akt-remeny-panzio.jpgStereo Akt: Remény panzió. Fotó: Martin Sigmund.

Április 25-én a Neumann120 plakátkiállításon Neumann János, a világhírű magyar géniusz 120. születésnapját ünnepeljük. Neumann számos tudományterületre – informatika, atomfizika, játékelmélet, közgazdaságtan, numerikus meteorológia – volt rendkívüli hatással. A Financial Times 1999-ben az évszázad emberének nevezte.

Április 27-én még maradunk Neumannál a Túlélhetjük a technikát? Neumann János és a jövő című eseményen, mely során sci-fi írók és diákok keresnek és remélhetőleg találnak választ a híres matematikus látnoki erejű cikke nyomán a számítógépek, a matematika és az atomfizika kihívásaira. Illetve, hogy milyenek a túlélési esélyeink a klímaválság, a háború és a pandémia lovasainak árnyékában.

Az est lezárásaként egy kerekasztal-beszélgetésen Neumann János és a sci-fi kapcsolatát elemezzük, illetve a Galaktika lapszámbemutatója és Robert Sawyer új regénye, az Oppenheimer alternatíva bemutatója is helyet kapnak.

A Körbejárás című program során április 24-én a Jurányi Ház a tradicionális színházi formátumtól eltérve, ötször 20 percben 23 független alkotó gondolatait tárja a nagyérdemű elé mélyszegénységről, fenntarthatóságról, digitalizációról. Mindezt a legkülönbözőbb – próza, médiadizájn, kabaré, látványszínház, újcirkusz és kortárs tánc – műfajokban.

További részletek és programok a budapestitavaszifesztival.hu oldalon.

https://recorder.blog.hu/2023/04/06/ket_het_mulva_kezdodik_a_43_budapesti_tavaszi_fesztival_programok
Két hét múlva kezdődik a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál
süti beállítások módosítása