Ez lesz minden idők legszomorúbb Cure-lemeze

2022.03.04. 19:03, srecorder

robert_smith.jpg

Még idén megjelenik a The Cure sok éve készülő és 14 éve – a 2008-as 4:13 Dream óta – várt új lemeze – ráadásul rögtön kettő is. Az egyik minden idők legborúsabb Cure-lemeze lesz Robert Smith elmondása szerint, a másik pedig vidám popzene. És Smith szólólemeze is készül, bár úgy tűnik, az mégse zajzene lesz.

Nagy szavak ezek a Faith, a Pornography, vagy a Disintegration ismeretében, de kinek higgyünk, ha nem magának Robert Smithnek? Azt tudtuk, hogy két albumon is dolgozik a Cure, és azt is, hogy az énekes-gitáros-dalszerző idénre ígérte a lemezeket, hiszen legutóbb azt mondta, új anyag nélkül nem fog koncertezni, az európai turné pedig októberben indul és 26-án a Budapest Arénába is elér. A BandLab NME díjátadóján most az is kiderült, hogy az egyik album már teljesen kész van, a másikról pedig néhány dal énekfelvétele van csak hátra.

„Az első új Cure-lemez csupa ború és sötétség. Ez a legszomorúbb lemez, amit valaha csináltam. A második album vidám, a szólólemezem pedig csak jövőre fog megjelenni” – mondta a frontember, aki élete első szólóanyagán is sokat alakított az elmúlt években. „Muszáj vissza-visszanyúlnom hozzá. Már évek óta meg akarom csinálni ezt a lemezt. Tudom, hogy csak egy lehetőségem van rá, úgyhogy elkezdtem valódi, akusztikus hangszerekkel bővíteni a hangzást. Két éve még az egész csak gerjedés volt – de tényleg. Idővel kiábrándultam belőle. Meghallgattam vagy háromszor, és arra jutottam, hogy szar.”

NEKED MELYIK A KEDVENC CURE-LEMEZED?

A megjelenést lassítja a mostanában nehézkessé vált vinylgyártás, és az is, hogy Smith meg akar felelni az életmű támasztotta, meglehetősen nagy elvárásoknak. Legalábbis két éve erről beszélt Roger O'Donnell is. „Négy éve [tehát 2016-ban – a szerk.] mondtam Robertnek, hogy csinálnunk kéne még egy lemezt. Ennek kell a legintenzívebb, legszomorúbb, legdrámaibb és legérzelmesebb anyagunknak lennie, aztán abbahagyhatjuk az egészet. A demókat hallva, azt kell mondjam, ez tényleg az a lemez lett. Szerintem mindenki boldog lesz vele” – mesélte a Cure billentyűse. „A problémát az jelenti, hogy a legutóbbi lemez 12 éve jött ki, szóval az új mindenképp különleges lesz. Ha olyan életműved van, mint a Cure-nak, elég magasan van a léc. Robert úgy van vele, hogy ha a Cure még kiad valamit, akkor az legyen fontos és kurva jó. És tényleg az lesz. Csak még egy kis türelmet kérünk hozzá.”

Az első, a tervek szerint szeptemberben megjelenő lemez a Songs of a Lost World címet kapta. Smithnek egyébként a Chvrcheszel közös számát (How Not to Drown) díjazták az NME Awardson, ahol elmondta, már az indulása óta követi az angol szintipop zenekart, mert a dallamaik, és különösen Lauren Mayberry hangja, nagyon közel áll hozzá. „Én nem táncolok. De amikor megmozdulok a zenére, akkor azt olyanra szeretek, amilyen a Chvrches.”

Smith elő is adott két számot a Chvrcheszel a gálán, a How Not to Drown mellett a Just Like Heaven című Cure-slágert.

https://recorder.blog.hu/2022/03/04/ez_lesz_minden_idok_legszomorubb_cure-lemeze
Ez lesz minden idők legszomorúbb Cure-lemeze
süti beállítások módosítása