A Bohém rapszódia hősnője játszhatja el Marianne Faithfullt

2020.02.05. 13:45, Gaines

faithfull.png

Film készül Marianne Faithfull életéről, különösen pályája azon eseménydús szakaszára fókuszálva, amikor Mick Jaggerrel is kapcsolatban élt, majd súlyos drogproblémákkal küzdött. Az énekesnő-dalszerzőt Lucy Boynton alakítja majd, aki a Bohém rapszódiában tűnt fel Freddie Mercury barátnőjeként-múzsájaként.

Az osztrák-magyar származású bárónő és brit katonatiszt gyermekeként született, idén 73 éves énekesnőt a 60-as évek első felében fedezte fel a The Rolling Stones akkori menedzsere, Andrew Loog Oldham, aki aztán Mick Jaggerrel és Keith Richardsszal karöltve első sikeres kislemezdalát, az As Tears Go By-t szerezte, Jagger segédkezett az első rendes albuma megjelenésében is, és 1966-tól 1970-ig nagy nyilvánosságot kapó párkapcsolatban éltek. Erre az időszakra tehető drogproblémáinak súlyosbodása, szakításukat egy öngyilkossági kísérlet és heroinfüggőség követte, melyet zenei pályafutása és hangszálai is erősen megsínylettek. A 70-es évek végén tért vissza, és azóta is a pályán van, sorra ad ki nagyszerű lemezeket, koncertezik, 2014-ben nálunk is megfordult.

"A ROCK & ROLL EGÉSZ TÖRTÉNELME EGY NAGY HAZUGSÁG" - MONDTA NEKÜNK ADOTT INTERJÚJÁBAN MARIANNE FAITHFULL

Faithfull címet viselő életrajzi film a legviharosabb évekre fog koncentrálni, hogy üstökösszerű felemelkedésével, majd mélyrepülésével, és abból való kilábalásával rajzolhasson fel egy klasszikusan nagyívű, inspiráló portrét. A rendezői székbe az Alexander McQueenről szóló 2018-as dokumentumfilm alkotója, Ian Bonhôte ülhet, Boyntont pedig a Bohém rapszódia mellett láthattuk a szintén zenei tematikájú Sing Streetben, és grófnőt játszott a Gyilkosság az Orient expresszen 2017-es feldolgozásában. "Marianne fantasztikus nő, aki fellázadt a férfiak által dominált zeneipar ellen", nyilatkozta a rendező, aki elmondta, hogy a film feltárja majd az igazságtalanságokat, amiket a művészi elismerésért vezető úton el kellett szenvednie az énekesnőnek. Faithfull áldását adta a projektre és a hírek szerint a szereposztók már keresik Mick Jagger leendő megformálóját.

 

https://recorder.blog.hu/2020/02/05/a_bohem_rapszodia_hosnoje_jatszhatja_el_marianne_faithfullt
A Bohém rapszódia hősnője játszhatja el Marianne Faithfullt
süti beállítások módosítása