Mi tart tovább, a szerelem vagy a szerelmes dal? Negyvenkettő klippremier

2018.06.13. 11:46, RRRecorder

negyvenketto_ff_foto-bende_csaba.jpg

A Negyvenkettő új száma és klipje a szerelmi csalódásból csinál keserű viccet. Először itt látható.

A alterockos Negyvenkettő 1998-ban lépett először színpadra, ám aztán hosszú ideig tetszhalott állapotba került: Nagy Balázs Krisztián alapító hosszú ideig inkább más zenekarok (Cabaret Medrano, Trafik, Indigó Utca) gitárosaként volt ismert, illetve zeneipari háttérmunkásként is dolgozott. Most azonban a Negyvenkettő visszatér, pontosabban a Semmi még tavaly debütált a Petőfi Rádióban, a következő dal, a Tovább tart pedig itt és most a Recorderen. A Színház és a később megjelenő Szórakoztatóipari gyár című számmal együtt ezek alkotják majd a Járat a Holdra című EP-t.

A Tovább tart tulajdonképpen egy rendkívül keserű dal a szerelem rövidségéről, ugyanakkor a szöveg kissé talán mániákus ismétlődését ellenpontozza az a poén, hogy az az egy mondat csak a szám legvégén fejeződik be, valamint a hangszerelés változatossága is; illetve a klip is a önironikusan fogja meg a témát. Mint Nagy Balázs Krisztián a Recordernek elmondta: „A melankolikus dalhoz nem akartunk hasonló hangulatú klipet készíteni, ezért egy kicsit elvittük a dolgot a humor irányába. A történetben a főhős, egy csalódott szerelmes egy napját követhetjük végig, aki nemrég szakított a barátnőjével, és csak őt látja mindenhol: a telefonja párkereső appjában és egy netes 'felnőtt videós' oldal egyik jelenetében is. Viszont mindenhonnan csak azt a megerősítést kapja a zenekar énekeseitől, hogy jobb dalt írni, mint szerelmesnek lenni, mert az tovább tart…

A főszerepre egy barátunkat kértem föl, Demeter Miklóst, aki rögtön el is vállalta, a házibulihoz pedig örömmel rendezett is egy valódi bulit, vagyis könnyű volt fölvenni a jeleneteket. A mellette feltűnő másik két szereplő – a lakásban jelen is meg nem is lévő zenészek – pedig György Andi, az énekes-hegedűsünk és én vagyunk. A technikai kivitelezéshez nem volt kérdés, hogy egy régi barátomhoz fordulok, Bende Csabához, alias Zenefestőhöz, akinek jó pár magyar és külföldi zenekar köszönhet zseniális fotókat, és aki már több Hiperkarma klipnél közreműködött.”

Mindjárt jön a klip, de előtt még a honnan-a-név, tényleg onnan: „A zenekar egyik ősfelállásával koncerteztünk a PUF előtt, és kiderült, hogy az akkori nevünket bitorolja egy másik zenekar, azért gyorsan ki
kellett találni valamit, hogy már azt mondjuk be kezdéskor. Egyik ott lévő barátom javasolta a Negyvenkettő nevet, amit akkor még nem is értettem, mivel nem olvastam Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvét, de a rövid összefoglaló alapján már akkor tetszett. Azóta persze már nagy rajongója vagyok.”

A Negyvenkettő a Facebookon itt található meg. A fenti fotót szintén Bende Csaba készítette.


Ez pedig a tavaly nyári Semmi:

https://recorder.blog.hu/2018/06/13/mi_tart_tovabb_a_szerelem_vagy_a_szerelmes_dal_negyvenketto_klippremier
Mi tart tovább, a szerelem vagy a szerelmes dal? Negyvenkettő klippremier
süti beállítások módosítása