Ki való a nagyszínpadra? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! második estéje

2018.05.04. 15:50, RRRecorder

A második este két fellépője, Antonia Vai és a Soulwave esetén is felmerült, hogy nagyszínpadra való-e, de egészen más értelemben.

A Nagy-Szín-Pad! ugyebár a nagyszínpadokról szól, ám a Recorder olvasóit aligha kell emlékeztetni arra, hogy nem csak nagy-, de kis színpadok is léteznek, és vannak olyan előadók, amik inkább az utóbbira valók - nem feltétlenül azért, mert "rétegzenék", hanem pl. mert olyan típusú figyelmet, a közönséggel olyan kapcsolatot kívánnak meg, ami egy kisebb, intimebb helyen lehetséges csak. Ez természetesen nem értékítélet: másfajta, nem feltétlenül jobb vagy rosszabb egyik zene sem. Antonia Vai koncertjének kérdése számunkra tehát nem az volt, hogy "megérdemli-e" a nagyszínpadot, hanem hogy mennyire való oda. Az este végére sem jutottunk egyértelmű álláspontra. Vannak nagyobb ívű, slágeresebb dalai, amik egyértelműen alkalmasak nagyobb tömeg lekötésére, megmozgatására; de vannak olyanok is, amik inkább kívánják meg a kisebb, odafigyelő közönséget.

A Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai az énekesnő és a zenekar egyöntetű, lelkes méltatása mellett hasonló véleményeket fogalmaztak meg: "szívesen megnézném egy színházteremben"; és írtak arról is, hogyan lehetne "nagyszínpadképesebb" az előadás: a zenekar "bemozgatása", néhány gyorsabb, slágeresebb dal. Így is majdnem 9 pont lett az átlag.

A Soulwave nagyívű, sőt, epikus folk-popos dalokkal került be a rádiókba, amik viszont egyértelműen a nagyszínpadot kívánják meg. A zenekar viszont nem kizárólag ezt csinálja: vannak klasszikus rockos, illetve funk-rockos számaik is. Nem feltétlenül gond (és nem nagyszínpadról kizáró ok) az eklektika, azonban a koncert nem győzött meg minket arról, hogy egységes egésszé állt össze a produkció. További problémának éreztük, hogy míg Fodor Máté frontember az, akire a közönség lekötése, mozgatása hárul, addig a színpadkép ennek nem felelt meg.

A zenekar a zsűrit is megosztotta: néhány elismerő vélemény mellett sok kritikát kaptak, mind a zenéjüket (annak változatosságát, egyediségét hiányolva), mind a színpadi teljesítményt, a produkció kiforrottságát illetően; csak a néhány lelkes zsűritagnak köszönhető, hogy a lehetséges 10 pontból 5 fölé emelkedett az átlag pontszámuk. A meglehetősen nagy rajongótábor komoly aktivitására lesz szükség, ha be akarnak kerülni a döntőbe.

A Nagy-Szín-Pad! még hátralévő koncertjei:

MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG

DÖNTŐ: MÁJUS 11.

https://recorder.blog.hu/2018/05/04/ilyen_volt_a_nagy-szin-pad_masodik_esteje
Ki való a nagyszínpadra? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! második estéje
hirdetés
süti beállítások módosítása