Nem is a lila volt Prince kedvenc színe

2017.08.30. 12:30, RRRecorder

Kevés zenész volt, akihez annyira hozzánőtt volna egy bizonyos szín, mint Prince-hez a lila. Annyira, hogy nemrég jelentették be, hogy ennek egy új árnyalatát hivatalosan is róla nevezik el. Ehhez képest jön most a húga, és azt mondja, nem is a lila volt a kedvenc színe.

Londonban nyílik meg az első hivatalos Prince-kiállítás, ahol mindenféle neves alkalmakkor hordott fellépőruhák, hangszerek és egyéb, a 2016-ban elhunyt zenészhez kötődő tárgyak láthatók. Az Evening Standardnek adott erről interjút Prince húga - utolsó még élő vérrokona -, Tyka Nelson. Szerinte a kiállítás kiemelkedő darabja az a narancssárga Cloud gitár, amit a 2007-es Super Bowl félidős fellépésre készítettek Prince-nek. És ezután dobja le Tyka a bombát: "Fura, merthogy az emberek mindig a lila színt kötik össze Prince-szel, de valójában a narancssárga volt a kedvenc színe."

A Spin szerzője - miután kifejezi, hogy őt is ugyanúgy sokkolta a hír, mint emberek millióit - összegyűjtött sok-sok fotót, amelyek azt bizonyítják, hogy lehet ebben valami.

Tyka Nelson azt is elmondta, hogy Prince magánemberként egészen más volt, mint a nyilvánosság előtt. A nagyközönséggel nem sok információt osztott meg az életéről - azt akarta, hogy a zenéjéről ismerjék -, családjával azonban nem volt szégyenlős, nyíltan beszélt a kapcsolatairól, érzelmeiről. Továbbá a legendás, több ezer órányi hangfelvételt tároló archívumról (The Vault) azt mondta a húga, hogy Prince azt szerette volna, hogy az egészet hozzák nyilvánosságra, és ő mindent meg is fog tenni ezért. (Arról, hogy ezt milyen jogi bonyodalmak akadályozzák, a New York Times írt összefoglalót.) Erről az archívumról - és még sok minden másról is - részletesen mesélt nyáron a Recordernek Prince egykori zenésztársa, a New Power Generation billentyűse, Morris Hayes.

Az említett Super Bowl-fellépés, amiben több - narancssárga és lila - gitár is van:

Címkék: prince
https://recorder.blog.hu/2017/08/30/nem_is_a_lila_volt_prince_kedvenc_szine
Nem is a lila volt Prince kedvenc színe
süti beállítások módosítása