Most akkor R.Kelly fogva tart tinilányokat vagy sem?

2017.07.18. 13:54, rerecorder

r_kelly.jpg

R. Kellyvel csak a baj van. A nyál&b királya borzasztó gyerekgyártó lemezekkel tűnt fel a kilencvenes években, aztán miközben folyamatosan gyártotta a slágereket is, csupa zavaros ügy került felszínre körülötte. Pedofilvádak, és -botrányok, illegális házasság a kiskorú Aaliyah-val, gyerekpornó vádak, pisiszex kiskorúval, volt ott már szinte minden, igaz ítélet egyetlen komoly ügyben nem született ellene. Illetve emberrablás és fogva tartás még nem volt, de most az egyik legismertebb zenei újságíró, Jim DeRogatis a Buzzfeeden közölt hosszú oknyomozó cikket arról, hogy Kelly szektavezérként átmosta néhány tini agyát és fogva tartja őket, hogy szexeljen velük. Ugyanez az újságíró volt az, aki 2002-ben kirobbantotta a pisiszex és gyerekpornó ügyet az énekes körül. R. Kelly egyből tagadta a vádakat és az egyik "fogva tartott" lány is megszólalt, hogy teljesen szabad akaratából tartózkodik ott, ahol.

Mondhatnánk, hogy uborkaszezon van, kellenek a kis színes hírek, de egyrészt R. Kelly körül mindig is sok volt a gyanús ügy, másrészt az újabb botrányt kirobbantó újságíró és az énekes-producer közös múltja alapján szintén pikáns a mostani helyzet. Szóval R. Kelly 1994-ben például feleségül vette az akkor 15 éves Aaliyah-t (akit 12 éves kora óta ismert), igaz illegálisan, később még a házasságot is letagadva, de aztán 1997-ben Aaliyah kérvényezte az ügyben illetékes megyétől, hogy érvénytelenítsék a házasságot. Kellynek 1997-ben kiskorúval való szex miatt kellett bíróság elé állnia, peren kívüli egyesség lett a dologból, ami állítólag 250 ezer dollárba került a popzenésznek. 2002-ben került nyilvánosságra egy pisiszex-videó, amin állítólag R. Kelly szerepel egy kiskorúval, a felvételt ismeretlen forrás juttatta el a Chicago Sun-Times-hoz, ahol Jim DeRogatis írta meg a sztorit. Az a Jim DeRogatis, aki a kilencvenes évek közepén amúgy lelkes kritikákat írt R. Kelly meglehetősen nyálas r&b-s, legtöbbször nyíltan a szexről szóló lemezeiről, de aztán 2000-ben megírta első cikkét a sztár megkérdőjelezhető színpadon kívüli viselkedéséről (és az a Jim DeRogatis, akinek más zenészekkel, például Ryan Adams-szel is volt nyilvános, komoly nézeteltérése, de amúgy írt számos érdekes zenei könyvet is). Ezen ügy folyományaként 2002 júniusában gyermekpornóval vádolták meg Kellyt, 2003-ban le is tartóztatták, miután a lakásában találtak egy kamerát, amin meztelen kiskorú képei szerepeltek. Utóbbi vádakat azonban ejtették, mert a rendőrségnek nem volt házkutatási parancsa. Az eredeti gyerekpornó-ügy tárgyalása számos halasztás után 2007-ben kezdődött és 2008-ban ért véget, minden vádpont alól felmentették az énekest, nem kis részben azért, mert a tárgyalás fura kanyart vett, amikor a védelem azt állította, hogy DeRogatis-t gyerekpornó terjesztése miatt kellene megbüntetni, hiszen, miután átadta a pisiszex-videót a rendőrségnek, azt másoknak is megmutatta, tehát készített belőle másolatot. DeRogatis az alkotmány ötödik kiegészítésre hivatkozva nem válaszolt a vádakra, ezt a bíróság elfogadta.

Ilyen előzmények után robbant a Buzzfeed cikke tegnap, amelyben DeRogatis anonim és megnevezett forrásokra támaszkodva hosszan feltárja, hogy R. Kelly afféle szex-szektát tart fenn több ingatlanában is, és több tinédzserkorú, egy 18 és egy 19 éves lányt tart fogva, akik nem térhetnek vissza szüleikhez, sőt átmosták az agyukat és már nem is akarnak beszélni családtagjaikkal. DeRogatis-t az állítólag fogva tartott lányok szülei keresték meg 2016-ban, az újságíró kilenc hónapon át dolgozott a sztorin, amelyből kiderül, hogy egykori R.Kelly-munkatársak is átéltek hasonlót, sőt tudnak több fogva tartott lányról is, akiket a popsztár szektavezérként irányít: megszabja, hogy mikor ehetnek, mikor fürödhetnek és szexelniük is kell egymással és persze R. Kellyvel is. Az újságíró a Billboardnak mesélt a cikk megszületéséről. R. Kelly persze azonnal tagadta a vádakat és hamarosan az egyik "fogva tartott" lány is megszólalt, miszerint teljesen szabad akaratából tartózkodik ott, ahol most van, senki nem mosta át az agyát, boldog és az ő döntése, hogy nem akar kapcsolatot tartani a családjával. A család a fogva tartottakra jellemző Stockholm-szindrómát emlegeti, amikor a rab a fogva tartóval kezd szimpatizálni. 

Itt tart most az ügy, de ne legyen kétségünk, még biztosan hallani fogunk erről az egészről.

Címkék: r kelly
https://recorder.blog.hu/2017/07/18/most_akkor_fogva_tart_tinilanyokat_r_kelly_vagy_sem
Most akkor R.Kelly fogva tart tinilányokat vagy sem?
süti beállítások módosítása