Itt a Cseh Tamás Program – Induló előadók: CSTP-zenekarok a Nagy-Szín-Pad! győztesei

2017.07.01. 10:19, rerecorder

locijatszik01.jpg

Májusban lezajlott a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató döntője, azt is mondhatjuk, hogy elsöprő CSTP-sikerrel. A három döntőbe jutott zenekar közül kettő (a Lóci Játszik és a Mörk) a Cseh Tamás Program induló előadói alprogramjában vett részt az elmúlt években. A fődíjat végül a Lóci Játszik nyerte, a groningeni Eurosonic-on pedig a Mörk képviselheti Magyarországot.

Nem indult izgalmak nélkül a döntő, a Mörk frontembere, Zentai Márk ugyanis hangszálgyulladást kapott, így aztán "némán énekelte" végig a koncertet, aminek a végén besegített Csorba Lóránt és Jónás Vera is. A koncertek végén aztán a szervezők bejelentették, hogy a Mörk mehet a Eurosonic-ra, és kiderült, hogy melyik zenekarra érkezett a legtöbb szavazat: ez a Lóci Játszik lett.

A Lóci Játszik 2014-ben, a Mörk 2015-ben lett a Cseh Tamás Program induló előadói alprogramjának támogatottja. A Lóci Játszik idén Fonogram-díjat is nyert az "év felfedezettje" kategóriában.


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/07/01/itt_a_cseh_tamas_program_indulo_eloadok_cstp-zenekarok_a_nagy-szin-pad_gyoztesei
Itt a Cseh Tamás Program – Induló előadók: CSTP-zenekarok a Nagy-Szín-Pad! győztesei
süti beállítások módosítása