A Four Walls című – az elfogadás hiányáról mesélő, dühös – felvezető kislemez után megérkezett a Papaver Cousins akusztikpopos, blues-os folkrockos duó debütalbuma, a Lack Of Lightness. Premier!
A Papaver Cousins gitáros-énekes duó (Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás) 2015-ben tűnt fel a Lone Waltz kiadó (az alapítókon – Zanzinger, Upor András, Duke Bluebeard – túli) első szerződtetett előadójaként egy ígéretes kislemezzel. A Magyarradarunkon is bemutatott páros 2017 elején egy élő EP-vel kezdte debütalbuma felvezetését, az A Holy Night With Papaver Cousins című hatszámos, kápolnában rögzített anyagról egy videót is premierizáltunk. Most pedig a nagylemez is. A zenekar és Misota Dániel (azaz Zanzinger) produceri gondozásában, sok esetben vendégekkel (Halmos András három számban dobol, Upor András slide gitározik, Kálmán András orgonál egy-egy dalban) felvett LP kendőzetlen őszinteséggel mesél a duó félelmeiről, vágyairól és a világról, amely elnyomja, vagy éppen gerjeszti azokat.
A Lack Of Lightness ambiciózus munka, intim és gazdagabban hangszerelt szerzeményekkel, amelyek izgalmasan dolgozzák fel a szerelem, a család és az Istennel való perlekedés kérdéseit. Szendrey-Nagy Olivér szerint a lemez arról szól, hogy hogyan próbáljuk menteni a dolgokat, amikért küzdöttünk. „Arról, ahogy megtanuljuk, hogy amit leszakítottunk, nem állítható helyre, nem lehet visszatenni oda és úgy, ahogyan találtuk. Mert ez épp úgy nem működik virágokkal, ahogy emberekkel sem. A könnyedség akkor veszik el, amikor az ember fájdalmas dolgokat tanul meg, amik aztán egy életre vele maradnak. Lehet, hogy ezt hívják felnőtté válásnak.”
Hogy egy komolyabb példát is mondjon: „a lemezt annak a kismadárnak ajánljuk, amelyik egy járdán haldoklott. Fiúk vették körül, hogy megnézzék, ahogy kimúlik. Amikor egy fiatalabb fiú csatlakozott hozzájuk, az idősebbek megpróbálták rávenni, hogy tapossa ki a kismadárból az utolsó leheletet. Hát így tanulunk.”
Az egységes hangulatú, mégis sokszínű lemezről pedig ezt mesélte a Recordernek: „a lemezen első hallgatásra talán nagyon különböző dalok lehetnek, viszont az a naivitás, amivel vagy amilyen helyzetből az összes dal született, egységessé teszi őket. A No God Can Cage My Love és az Unborn Child magva egyáltalán nincs távol egymástól, pedig nagyon különbözően szólnak.”
a Papaver Cousins vasárnap, április 9-én lép fel az Akvárium Tavasz Terasz sorozatában, Facebook-eseményoldal, a lemezbemutató koncert pedig április 27-én lesz a Toldiban, Facebook-eseményoldal
és akkor a kitűnő Lack Of Lighness című bemutatkozó album:
fotó, borító: Misota Dániel
a zenekar Facebook-oldala