A 2011-ben Szombathelyen alakult, 2012 óta Budapesten működő, 2013-ban bemutatkozó lemezt (Vérkeringő) kiadott Elefánt 2015-ös második albuma (Gomoly) után is tartja a nagylemezek közti kétéves periodicitást, hiszen nemrég jelent meg a Minden című harmadik LP-je a kvintettnek. A bátran eklektikus, mégis jellegzetes megszólalású zenekar ezúttal is sokfelé kalandozik, talán minden korábbinál messzebb – főleg az elektronika terén pályája eddigi legjobb lemezén. A Launching Gagarin gondozásában megjelent Minden összes szerzeményét most Szendrői Csaba énekes, Tóth András gitáros és Németh Szabolcs dobos kommentálja dalról-dalra.
És akkor jöjjenek a dalokhoz fűzött kommentárok, magyarázatok:
01. Faun
Nintendo-oratórium. Nagyon büszkék és boldogok vagyunk, hogy Márk (Saiid) egyből rávágta az igent a kérdésre, hogy "van-e kedved reppelni a cucc B részére?" Nem igazán tudtunk senki mást elképzelni helyette, a téma adott volt. Faun az erdő védőszentje, vagy Istene. A szövegek az ember és a természet kapcsolatáról szólnak két aspektusból, a félelemről, az ismeretlenről, az emberben élő állatról, és az emögött meghúzódó istentudatról. Vagy épp annak hiányáról. A puszta tapasztalásról, a létezés érzéséről. Saiid megírta a részét és átküldte, körülbelül harmincszor hallgattuk meg Andrissal együltő helyünkben, nagyon meghatározó élmény volt.
(Csabi)
02. Paulina
A Paulina eredeti címe az volt, hogy Kagylók, ez egy kicsit jobban utalt a 'khm' dal nemi jellegére, de végül aztán a Paula című művel olyan szép párost alkottak, hogy így lett kerek. Paula & Paulina. Amúgy a Paulina ad magyarázatot arra is, hogy a Paulában melyik női nevet keresi a költői én, amit kever a Paulával. "az Tuti, hogy Valami P-betűs voltál Zsuzsi?" – csak ugye túlságosan be van baszcsizva (is) szegény, mellesleg amúgy is rossz lányhoz beszél. Van ez így. Túlmagyarázni nem kell a dolgot, az egész flow a "BASZD MEG DE SZÉP"- mondatban rejlő ambivalenciára épül. Hagytunk némi eredeti stúdiós élőképet is az elején, meg a végén – elég jó hangulatban teltek a felvételek az a helyzet. Alig várjuk, hogy fesztiválon mindenki egyszerre nyögjön velünk, kíváncsiak vagyunk mennyire vagytok bátrak, ne csicskuljatok be lécci. :D
(Csabi)
03. Hamu + 04. Transz
A Hamu egy telefonnal felvett próbatermi felvétel, fogalmunk sincs mikorról. Ez az első dalunk a skitek közül, amiket ez alatt a két év alatt valahogy annyira megszerettünk, hogy elkezdtünk ragaszkodni hozzájuk, és miért ne alapon feltettünk a lemezre. Nem akartuk őket sem meghangszerelni, sem drága kütyüket használva felvenni, mert pont az a koszos báj veszett volna el, ami a pillanat varázsát adta. A dal, ami előrevetíti a Transz állapotát, a fejünk felett röpködő hamucinegét. Mikor függője leszel annak a bizonyos valakinek, vagy valaminek, amiben olyan könnyű elveszíteni a kontrollt, és ami olyan könnyen átfordulhat abba a hipnotikusan szép, de pusztító és a semmibe vezető lebegésbe. Be akartuk vonni a hallgatót abba a mindennapi atmoszférába, ahol amúgy heti sokszor elzárkózunk, menekülünk, felszabadulunk, alkotunk. Ahol minden rosszabbul szól, zajos, hamis, valódi, tökéletlen, és tök életlen. De emberi. Néha igazibb, ha ezek a homályos képek megmaradnak a maguk világában, ártatlanságában, füstrengetegében, hamurétjein.
A Transzban kíváncsi szürkületbe majd esti sötétségbe borulunk. Az erdőszélről a sűrűjébe botorkálunk valamit keresve. A puha szívdobogásszerű lüktetés a kíváncsiság és félelem mellkasi légterébe irányít, vészjósló felszisszenésekkel vezet a Faunnal megidézett rengetegben. A furcsa hangokra okot keresünk de csak felismerhetetlen árnyékok vesznek körbe. Itt már minden heg örök érvényű és a pocsolyák tükrébe nézve sem látsz ismerős arcot. Külön szeretjük az énekben a szinte hátulról bekúszó suttogásszerű részeket. A felismerés végül ebben a teljesen lecsupaszított lelkiállapotban érkezik meg, ezért lett ilyen méltóságteljes a dal kiteljesedése is. A basszusoktól megremeg a sáros föld, a vészjósló elemek egy monumentális egésszé állnak össze. Itt mutatja meg magát az egészen eddig előkészített dallam és itt már erdei vadállatként lehet üvölteni azt, hogy csak a hibáid. Sokat gyúrt darab, egyre többet hallgatva egyre több rétegét lehet felfedezni. Ássatok mélyre vele; a végén pont olyan gyorsasággal fogja visszamenetben törölni a saját emlékét, ahogy a megnyújtott szalag tesz pontot az álomflessre. Aztán kíváncsiságból úgyis mindig újrahallgatod.
(Andris)
05. Macskák
Gondoltuk, azért csak nem kéne hagyni éhen veszni a bennünk bóbiskoló bölcsészt. A dal megidézi a klasszikus tábortűz mellett gitározós hippilét legfenségesebb momentumait. Alapvetően egészen sokáig úgy volt, hogy nem is hangszereljük egyáltalán, mármint csak gitár-ének felállás marad, ez a dal talán az egyetlen a lemezen, ahol a dalszöveg és az énektéma volt az, ami köré íródott a zene. Akkor még a "Bálnánál a magyar Copabanánál" –(Slow Village) laktam, és emlékszem, hogy a Totya átjött, én meg mondtam, hogy erre kéne írni zenei témát, aztán nagyjából 37 másodperc múlva meg is volt, a kis szemébe lógó haja alatt meg pislákolt a cigaretta, aztán mondta, hogy ez neki nagyon tetszetős. Mondtam, hogy nekem is. Meg, hogy pozitív a végkifejlet, és hogy az elég raj, mert mondjuk olyat mi nem szoktunk. Nem vagyunk nagy hívei a vidám zenének, vagy csak bénák vagyunk egyelőre megtalálni azt a hangot, ami vidám és nem rohadtul unalmas. Szóval így. Számíthattok ránk.
(Csabi)
06. Madarak
A Madarak talán az egyik legkönnyedebb, legelszállósabb valami lett, ami eddig kikerült a kezeink közül. Egy csalódott szerelmes siralma, aki épp megtanul továbblépni. Elkezdtünk komolyan foglalkozni azzal, hogy elektronikus zenét hangszeren játszunk el, kísérletezni azzal, hogyan lehet a hangzásunk analóg és digitális egyszerre. Jól esett a dalt írni és felvenni is, az új lemezen sok olyan szín lesz ami eddig így vagy úgy kimaradt, az egészen sötéttől az egészen vidámig. Élvezzük, hogy bármit megcsinálhatunk, és hogy ezzel egyre inkább élni is tudunk.
(Csabi)
ELEFÁNT-INTERJÚNK AZ ELŐZŐ LEMEZ IDEJÉRŐL.
07. Szél
Dél van. 37,5 fok. Légyinvázió. Ede az öreg Csernyvel diskurál, hogy milyen jók az öreg mercik. Szabi, a napágyon, valahol a negyedik és a kilencedik kávéciginél tart, szőrös mellkasán hullámzik a kecskeméti kánikula, fénye egy pillanatra rámkacsint. Zoli stúdiószoba poros árnyékában épp kábelekkel, billentyűkkel, potikkal puzzle-özik, hogy összeálljon a rendszer. Csabit nem találom. Benézek a melléképületbe, semmi. Kert, semmi. Megyek a stúdió felé, és hallom ezt a végtelenül egyszerű dallamot, ezzel a négy magával ragadó sorral. Ül a földön az ajtó tövében, és egy makacsan hamis e-mollt penget. Szegény ember Muddy Waters-e. Gyorsan felveszem telefonra, de egy versszak után abbahagyja. Talán a forróság nyeli el. Ahogy ömagában magával ragad. Vagy a szélcsend.
(Andris)
08. Minden
A dal, ami hamar mindegyikőnk egyik kedvencévé vált. Számomra az egyensúlyról szól. Talán ilyen szempontból nem véletlen, hogy ez lett a lemez címadó dala. Megjelenik benne az, amit a lemez egészén igyekeztünk végig vezetni. Hogy mi történik akkor, mikor minden szépen egymás mellett, egymást támogatva halad, és mi történik, ha kibillen a mérleg. A dinamika, a hangszerelés és a szerkezet is ezt tükrözi, úgy, hogy közben egy intim és személyes történetet mesélünk el. A versszakok, szinte megbékélt, nyugodt hangulatban írnak le egy őszínte, nyugtalan állapotot. A csend és az ebben hallott különböző zajok ellentéte, a kettő összemosódása ez. Mikor, mint védelmi mechanizmus, már azt halucinálod, hogy minden rendben. Ennek az állapotnak a végleteibe, egy egyre kaotikusabbá váló, sűrűsödő középrésszel csapunk át, ahol minden hangszer kicsit megőrül, ahol kibillen a mérleg, fokozódik a feszültség. A csúcspontál, az üvöltéssel utat törő Váci Mihály versrészlet pedig elénk veti ennek az állapotnak a lényegét, forrását, miértjét. Ahol az alany már kívülről figyelve magát, növeli a történet terét és idejét, de valahogy mégis itt nyerünk igazán közeli betekintést az alany szenvedéseibe. Ahogy növekszik annak a bizonyos valakinek a hiánya, a magunkban keltett űr, úgy tör fel bennünk, hogy mennyire nincs balansz a másik felünk nélkül. Lebegünk tovább ebben az álmatlan állapotban, ami valójában egyetlen végtelen pillanat. Egyen-súlytalanság. Kaotikus rendszer. Hogy mi jelenti a mindent és a semmit.
(Andris)
09. Fogak
Ez egyébként számomra az egyik legfontosabb dal, zeneileg és szöveg szempontjából is. Ez kicsit önző dolog, de elég sok benne a bennem felgyülemlett frusztrációk asztalra való lerakása. Igazából kicsit a lemez ars poetica-ja is a számomra „jót tenne ha kicsit többet ordibálnék.” Elég sokat álmodtam egy időben azzal, hogy mozognak / hullanak a fogaim. Aki az álmos könyvet ismeri az tudja, hogy ez nagyon nem jó jel, volt is haláleset aztán akkoriban a családban. Én szerencsés ember vagyok, nagymamám elvesztése előtt nem igazán találkoztam felnőtt fővel ezzel az egésszel, nem csak magával a halállal, hanem az elmúlás folyamatával. Talán épp ezért rengeteget foglalkoztam az utóbbi időben a halál misztériumával, a különböző kultúrák viszonyával a témával kapcsolatban. Tele van a szöveg olyan szimbolikus költői képekkel amik ezt a szorongást, és a tehetetlenséget hivatottak fejtegetni. A dolgok elvesztését, a fizikai létezés kikerülhetetlen zsákutcáját, hogy a ’minden elmúlik ’ dolog az nem egy közhely, az egyszerre tesz mindent zárójelbe és szabadít fel minden földi teher alól. Meg ilyen nagy szavak.
(Csabi)
10. Pillanat
Próbatermi felvétel valamikor késő őszről, amikor Csabival egy régi gitártémát improvizálunk, miközben a többiek a szomszéd teremben röhögnek. „Csak nézem, ahogy néz”. Ez az a sor, amiben olyan simán el tudnánk veszni szerintem, hogy napokig, végkimerülésig tudnánk megállás nélkül mantrázi ezt a pár szót, és akkordmenetet. A többiek meg egy ponton jönnének le próbára, és egy furcsán élettelen mosollyal, a rhodes-ra, meg a mikrofonra borulva találnának ránk. Vagy valami ilyesmi. S bár egyelőre ez sem akart több lenni, mint ami, biztos, hogy koncerteni is eljátszuk majd párszor valahogy.
(Andris)
11. Plüss
Ez a dal az ambivalencia maga. Kicsit kísérleti a számomra, kíváncsi voltam, hogy mi történik, ha amúgy negatív előjelű szavak elé odateszek valamit, ami amúgy pozitív érzést kelt az emberekben. "Plüss nyugtatók, plüss golyók, plüss vércseppek." Én magam ódzkodtam kicsit a daltól elég sokáig, szerintem túl beteg és túl öncélú, vagy hatásvadász, de a többiek nagyon megszerették, szóval aztán menthetetlenül felkerült a lemezre. Most már én is örülök neki, megszerettem. Az emberekben a tapasztalataim szerint nem ez a kettősség jön le, inkább azt érzem, hogy olyan a számukra, mintha ez a dal arról szólna, hogy igazából nem kell semmitől félni. És valóban, ez az olvasat is működik, ugyanakkor a számomra a felületesség a nem valós nem mély érzelmek és tapasztalatok és emberi kapcsolatok életemből való módszeres kiírtásának dala. Hogy a végén majd csak az számít, ami nem csak simogatott, hogy az ember a sebeitől lesz valamilyen, persze nem kell direkt fájdalmat okozni sem magadnak sem másnak, de ha valaminek fájnia kell, akkor az hadd fájjon. Nem kell mindent puhává csomagolni. Minden tapasztalat egyenértékű.
(Csabi)
12. Paula
Valamikor régen, úgy 1999 tájékán a barátaimmal egy örökzöld, mindenféle slágereket játszó zenekarban doboltam. Fiatalok voltunk és kellett a pénz. És élveztük is. Szép idők voltak. Szóval akkoriban esténként legalább tizenhárom Paulához hasonló "fenyőmikibe oltott jimmyszerű slágert" nyomtunk el, ez kellett a népnek. A Paula alapkoncepciója zeneileg az volt, hogy idézzük meg egy (inkább több) átmulatott éjszaka és néhány kellemetlen vagy épp vicces csajozós sztori hangulatát. Mivel Csabi szövege erről szólt – saját élményeit dolgozta fel – és előbb volt kész, mint a zene, így adva volt, hogy ehhez a szöveghez egy bűn rossz alapot kell csinálnunk. Olyat, ami annyira rossz, hogy már jó. Sokat dolgoztunk rajta (se!), és úgy érezzük sikerült is elérnünk a célunkat. ;) Amúgy meg Totyának és nekem is régi vágyam volt, hogy valami Jimmy-szerű dalt egyszer feltegyünk egy nagylemezre. Trollkodásnak indult, de annyira jól sikerült,és annyira szeretjük, hogy ha másnak nem is jön be és néz ránk hülyén, "hogy ezt miért?" nekünk most akkor is nagyon jó. :) Ha pedig egyszer abba kell hagynunk az aktív rocksztárkodást vagy épp megöregszünk és kell majd a pénz, mert nem lesz nyugdíjunk meg jogdíjunk, akkor a srácokkal ilyeneket játszunk majd esküvőkön meg éttermekben meg az éves szokásos csepeli Jimmy-találkozón és remekül fogjuk közben érezni magunkat. Ezek is mi vagyunk.
(Németh Szabolcs, Szabi-dob)
13. Kardhalak
Na, hát ő egy igazi kakukktojás. Ennek a dalnak van egy stúdióban felvett változata amihez aztán nem sikerült a számomra is elfogadható szöveget írni. Szóval van egy zeneileg kiforrott és teljesen más változat, ami egyelőre éneksáv nélkül pihenget a fiókban. Végül Andris csinált egyet az eredeti első felvételből, ahol még az énektéma volt csak, meg a gitár, ez egy olyan fázis, amiből aztán dalt szoktunk írni. Ami aztán meg is lett, csak annak annyira nem volt már köze ehhez, hogy én megbotlottam benne. Viszont nagyon örülök, hogy felkerült a lemezre, mert a "szívnek rohanó kardhalak" az egyik kedvenc sorom magamtól nekem :D – fúj ez de gusztustalanul hangzik a fejemben. Na, de a lényeg az, hogy ennek a sornak részemről ott kellett lennie a lemezen.
(Csabi)
AZ ELEFÁNT TAVALYI TAVASZI DALVÁLOGATÁSA IDÉN IS PONT ÚGYANÚGY MŰKÖDIK!
a zenekar március 31-én kezdi meg tavaszi albumbemutató turnéját Kecskeméten, a sorozat április 14-én ér az A38-ra, Facebook-eseményoldal
és persze a remek lemez, szövegvideókkal:
és Spotifyon is:
