Megvan, kire figyeljünk legjobban idén a BBC szerint

2017.01.06. 16:04, Frontrecorder

rayblk.jpg 
Megszületett a BBC Sound Of 2017 verseny végeredménye, e szerint az idei év befutásra legesélyesebb előadója a "Nagy-Britannia Lauryn Hilljének" is kikiáltott Ray BLK.

A BBC brit zenei szakemberek segítségével 2003 óta tesz kísérletet arra, hogy megtippelje az év nagy - tegyük hozzá, angolszász területről érkező - befutó tehetségét, és ez általában sikerül is; elég csak Adele, Ellie Goulding vagy Sam Smith nevét felhozni. A Sound Of 2016 győztese, Jack Garratt mintha mellényúlás lett volna (a tavaly februári bemutatkozó albumát azért a lista harmadik helyéig lendítette az elismerés odahaza), a Sound Of 2017 mezőnyéből pedig egy sötét ló végzett az első helyen. A nigériai születésű, London délkeleti részén élő 22 éves Ray BLK (úgy mint Building Living Knowing) 2015-ben adta ki első dalát (fun fact: 13 évesen volt egy rövid életű formációja a ma már magasan jegyzett producer-előadó MNEK-kel), majd tavaly októberben egy minialbumot, de mindez elég volt, hogy előbb a MOBO brit feketezenei díj legjobb új előadó kategóriájában jelöljék, majd megnyerje a BBC Sound Of-ot.

A fiatal énekes-rapper amerikai urban zenei (soul/R&B/hiphop) hagyományokból táplálkozó, ugyanakkor jellegzetesen brit ízű dalai valóban figyelemreméltó, kiforrott dalszerző-előadót mutatnak, de eredetinek vagy nagyon különlegesnek azért nem neveznénk. Kiemelése gyaníthatóan inkább jelzésértékű: személyében a BBC Sound Of-ok történetében először nyert unsigned artist, azaz kiadói szerződés nélküli előadó (bár a kiadói szolgáltatásokat is ellátó Kobalt Music Group háttértámogatását élvezi). Vele együtt a Sound Of 2017 első öt helyezettje között négy fekete nő kapott helyet, ami szintén példás üzenet, egyúttal pontos lenyomata a jelenlegi (nemcsak brit) trendnek. A fehér férfi kivétel, a blues- és soultorkú énekes-rapper Rag'N'Bone Man lett egyébként a második, őt követi a csajos elektropop iskolából maturált RAYE (3.), a brit R&B királynő trónját elfoglalni kész Jorja Smith (4.), végül a grime-ban, hiphopban pörgő MC, Nadia Rose (5.)

A nyertes ray BLK debütáló anyaga:

https://recorder.blog.hu/2017/01/06/megvan_kire_figyeljunk_legjobban_iden_a_bbc_szerint
Megvan, kire figyeljünk legjobban idén a BBC szerint
süti beállítások módosítása