Lemeztáska – Serge Vincendet

Total Records – Lemezborítók: fotográfia és zene címmel október 2-ig látható egy pazar kiállítás a Capa Központban, ahol a több mint 400 ikonikus és obskúrus albumcímlapból álló gyűjteményben természetesen fotós borítók szerepelnek. A kiállítás egyik kurátorát, a kollekció nagy részének és egyben egy hatvanezres lemezgyűjteménynek a tulajdonosát, a francia lemezboltos, lemezkiadó-vezető Serge Vincedet-t kérdeztük kedvenc korongjairól a friss, 45. Recorder magazinban.

Első zenei emlék

A hetvenes évek elején, tizenöt éves koromban egy barátom kölcsönadott egy Jimi Hendrix-lemezt. Elég klasszikus példa, de ez az élmény nekem is meghatározta az életemet. Onnantól kezdve csak a zenére tudtam gondolni és csak zenével kapcsolatos dolgokkal foglalkoztam. Zenei újságíró lettem, könyvet írtam, lemezcéget alapítottam, lemezboltot nyitottam.

Első lemez, ami beindította a lemezgyűjtést

Sokáig nem gyűjtöttem lemezeket. Egyszerűen csak a zenét szerettem élvezni. Persze vettem lemezeket: Frank Zappát (balra), Jefferson Airplane-t, Bob Dylant. De igazából nem annyira volt egyszerű mindent beszerezni, mert a hetvenes évek elején bizony még Franciaország is messze volt az Egyesült Államoktól, főleg a vidék, Dél-Franciaország, ahol én is éltem, távol a párizsi kulturális pezsgéstől. Nem volt forrása a lemezeknek, de sokszor még azt sem tudtuk, hogy éppen mi történik, mik az új trendek, sokszor csak egy fél évvel, egy évvel később derült ki számunkra. Sokat kellett kutatni, mert amiről a hetvenes évek nagy része szólt, az egyszerűen csak ennyi: rossz zene, rossz embereknek. De a zsebpénzemből azért elindult a lemezvásárolgatás.

Első borító, ami igazán megragadt az emlékezetében

A lemezborító az első pillanattól kezdve nagyon fontos volt. A lemezboltban egyszerűen ez volt az elsődleges kapcsolódás a zenéhez. Láttad a nevet, de semmit nem tudtál az előadóról. Deep Purple? Ez mi lehet? Az őrült borítók könnyen felhívták magukra a figyelmet és bizony előfordult, hogy csak egy ilyen kép miatt vettem meg egy albumot. Az első Yes- és Uriah Heep (jobbra)-lemezeimet így vettem. És sose csalódtam, mert ha egy művész sok időt szán a borító kidolgozására, akkor a zenével is sokat foglalkozik.

Kedvenc lemezborítókészítő

A lemezborító nagyon fontos, de ha túlnő a zenén, az már nem jó, bármilyen meglepő is, de számomra a borító sosem fontosabb, mint a zene. Persze lehet érdekes kiállításokat készíteni belőlük, de a jó borító mellé kell a jó zene is. És fordítva is.

Ott van például a Blonde On Blonde, amin egy fókuszálatlan kép szerep Bob Dylanről. Miért? Tél volt és Jerry Schatzberg fotós vacogott. Készült éles kép is, de Dylannek ez tetszett. Egy ismeretlen zenész homályos borítója nem lett volna ilyen híres címlap, de hogy a legnagyobb sztár elő mert állni vele, az a képet is híressé tette, és a lemez mítoszát is erősítette.

De hogy válaszoljak is, Andy Warhol az egyik kedvencem. Minden borítója különleges. A letéphető banános Velvet-lemeztől, a zipzáros Stones-albumig, a polaroidos címlapokig, a John Cale-lemezen (The Academy In Peril) látható fotókig. De nagyon szeretem még a Blue Note kiadó borítóit, mind nagyon szép, pedig átlagos fényképek, azokat jellemzően nem nagynevű művészek készítették. A többnyire rögtönzött helyzetekben, koncerten készült képek mégis tökéletes tükrözik a zenét. Persze rengeteget tesz hozzájuk a design. Ilyen például John Coltrane és a Blue Train.

EGY MÁSIK BOB DYLAN-LEMEZBORÍTÓ SZTORIJA - KI EZ A NŐ?

Lemezgyűjteménye legértékesebb darabja

Hú, ez nehéz. Prince eredeti Black Albumának európai változatából, a német nyomásból ötven példány létezik (a lemezt a kiadás előtti utolsó pillanatban vonta vissza Prince, a promópéldányokat már kiküldték, a dupla amerikai promó a Discogson legdrágábban eladott album – a szerk.), egy időben birtokoltam ezekből tizenkettőt. Ma már csak egy van a gyűjteményben, a többit eladtam, de ez alighanem ez egyik legértékesebb lemezem. Amúgy gyűjtöm az aranylemezeket is, például megvan a Sticky Fingers című Stones-album francia aranylemeze, ebből három példány készült, senki sem tudja, mi lehet az ára. De igazából nem a lemezek értéket figyelem, a zene érdekel.

A lemezgyűjteményéből leginkább hiányzó darab

A Warhol-borítós Liza Minnelli-lemez (fent). A Live At Carnegie Hall, egy nagyon kis kiadónál jött ki, nem nagy példányszámban és még nem találkoztam tökéletes állapotú darabbal, ami ráadásul megfizethető áron lett volna. De amúgy már próbálom nem elkölteni az összes pénzem lemezre, mert ekkora mennyiség rengeteg problémával is jár. Például nem férnek el a lakásomban, így egy részét egy raktárban tartom. Hatvanezer lemez már túl sok. Az elején öröm volt a gyűjtés, de most már inkább rémálom.

Kedvenc francia lemez és lemezborító

Serge Gainsbourg: Historie de Melody Nelson.

Egy abszolút mestermű, de a borító is nagyon ikonikus. Azt hiszem, ez a kedvenc francia borítóm is egyben.

lejegyezte: Dömötör Endre
fotó: Komróczki Dia

Total Records – Lemezborítók: fotográfia és zene
437 lemezborító a pop- és vizuális kultúra legnagyobb alakjaitól.
Megtekinthető a Capa Központban 2016. június 16 és október 2. között.
www.capacenter.hu

Maradjunk annyiban, hogy minden zenerajongónak és lemezgyűjtőnek (pláne lemezborító-szerelmesnek) kötelező ez a kiállítás, amelynek szuper a válogatása, nagyon okosan szerkesztett és gyönyörűen kivitelezett. Nézd meg!